Megemlékeztek a 70 éve történt szörnyűségről

Helyi hírek

A DKV hét munkatársa vesztette életét az 1944-es bombázásban, melynek során debreceni szállítási vonalakat támadtak amerikai gépek.

A hetven éve történt eseményekről emlékeztek meg pénteken délelőtt a DKV Salétrom utcai telephelyén. A bombázás évfordulóján emlékparkot avatott a DKV.

A történetírás szerint a több hullámban zajló légi csapás során 102 bombázó több mint 200 tonna bombát dobott le a vasútállomásra  azért, hogy az ahhoz kapcsolódó vágányhálózatot megsemmisítse. A pontatlan navigáció következtében az eredeti célponttól távolabb bombatalálat ért beépített területeket is, súlyos károkat okozva ezzel a DHV Salétrom utcai telephelyén.

Hetvenhét különböző erejű légibomba csapódott be oda,  megsemmisítve a tekercselő, festő, asztalos, felújító  és forgácsoló műhelyt, három motorkocsit,  az 1943. januárban forgalomba állított három sínautóbuszt, egy budapesti  és öt debreceni pótkocsit valamint  a Petőfi téri Igazgatósági épületet.

A bombázások következtében  súlyosan megrongálódott három motorkocsi, valamint több helyen a pálya  és a felsővezeték-rendszer is jelentősen károsodott. A forgalmat a Bika Szálloda  –  Nagyerdő szakaszon 1944. június 10-re, a Nagyállomás  –  Bika Szálló szakaszon  július 7-re sikerült visszaállítani. Az égető járműhiány csökkentése érdekében Nagyváradról bérelt járműveket
a Társaság.

A súlyosan megrongálódott Salétrom utcai  telep helyett a járműveket a Nagyerdőn tárolták,
de a szeptember 1-jei újabb légitámadásban ez az ideiglenes telephely is megsemmisült.
Az újabb bombázások során a DHV hálózatát hat bombatalálat érte, melyből öt a fővonalat találta el.

dehir.hu