Üzent az E.ON: itt tartanak a helyreállítási munkálatok a debreceni áramszünetben

Helyi hírek

Az E.ON szakemberei a hétfő esti óráktól folyamatosan dolgoznak a debreceni áramkimaradás helyreállításán – közölte a cég szóvivője kedd délután.

Losonczi Gergely Debrecen határában egy megrongálódott vezetéktartó oszlop mellett emlékeztetett rá, hogy a hétfő esti viharos szél egy csaknem egy méter átmérőjű fát rádöntött a vezetékekre, bár azok nem szakadtak el, a tartóoszlop meghajlott, jelentősen megrongálódott.

A károsodás miatt mintegy 65 ezer fogyasztó maradt áram nélkül hétfő este, a szakemberek egész éjjel dolgoztak, az áramot a hálózat más részeiről átterelték, így kedd reggelre mintegy 40 ezer fogyasztót vissza tudtak kapcsolni az áramellátásba.

Kedden a folyamatos munka eredményeként újabb fogyasztókat kapcsoltak be. Délután még néhány ezer fogyasztónál van áramkimaradás, elsősorban Debrecen keleti és déli területein

– mondta a szóvivő.

Losonczi Gergely hozzátette: jelenleg ideiglenes oszlopot építenek a megrongálódott mellett, arra húzzák át a vezetékeket. Amíg véglegesen meg nem javítják a régi oszlopot, ezek a vezetékek juttatják majd el az áramot a fogyasztókhoz, várhatóan kedd este már mindenkihez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.