Postázzák az értesítőket
A DMJV Önkormányzat Adóügyi Osztálya megkezdte az első félévi adókötelezettségek teljesítéséhez segítséget nyújtó egyenlegértesítők postázását.
A DMJV Önkormányzat Adóügyi Osztálya megkezdte az első félévi adókötelezettségek teljesítéséhez segítséget nyújtó egyenlegértesítők postázását.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége 23. alkalommal rendezi meg a Nők Ökumenikus Világima napját 2015. március 6-án, pénteken 17 órakor a debreceni Baptista Gyülekezet Imaházában (Szappanos u. 23).
Csökkent az álláskeresők száma januárban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közzétett adatok alapján, az év első hónapjában 413,8 ezren kerestek állást, 5,3 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében április 1-jétől az állami köznevelési feladatellátás keretében az Oktatási Hivatalhoz kerülnek az állami pedagógiai-szakmai szolgáltatások, és létrejönnek a Pedagógiai Oktatási Központok – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága kedden az MTI-vel.
Országszerte megemlékezéseket tartanak szerdán, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján; az Országgyűlés 2000-ben emelte e rangra február 25-én, azt a napot, amelyen 1947-ben jogsértő módon a Szovjetunióba hurcolták a kommunizmus ellen bátran kiálló Kovács Béla országgyűlési képviselőt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.
Debrecen környékén igazi tavaszias időre számíthatunk.
A múlt évben 8358 új lakás épült, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban – tette közzé kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorsjelentésben.
Az elmúlt időszak forgalmi tapasztalatai alapján 2015. március 1-jétől kis mértékben módosul az 1-es és a 2-es villamosok menetrendje.
A várható időjárás kedd estig.
Az MVM Siker-Nap rendezvényére látogathatott el Budapestre a főszervező Kiss-Török Gergely meghívására több mint félszáz hajdú-bihari nehéz sorsú fiatal.