A NAV két adózói körben indított újabb célzott eljárásokat. Azokat az adózókat keresték meg, akik idén adtak be önellenőrzést, de az ehhez kapcsolódó pótlékot rosszul számolták ki, és azokat a felvásárlókat, akik őstermelőktől szereztek be mezőgazdasági termékeket, és áfabevallásukban megtéríttették a kompenzációs felárat, de járulékbevallásaikban nem tüntették fel a kifizetést – jelentette be szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Önellenőrzési pótlékot akkor kell fizetni, ha valaki utólag észleli, hogy kevesebb adót vallott be, vagy a jogszerűnél több támogatást vett igénybe. Ilyenkor nemcsak az adót vagy támogatást kell kiegyenlíteni, hanem az önellenőrzési pótlékot is.
A hivatal kockázatelemzése most azokat az adózókat szűrte ki és kereste meg, akik kevesebb pótlékot kalkuláltak a kelleténél.
A most kiválasztott adózói kört egyébként a közeljövőben újabb hullám követi, így megkeresésre számíthat mindenki, aki nem a jogszabályok szerint számította ki az önellenőrzéshez kapcsolódó pótlékösszeget. A pótlékszámítást egyébként a NAV a honlapján elérhető kalkulátorral is segíti – hívta fel a figyelmet a hivatal.
A másik adózói csoport, akit a NAV kockázatelemzése adategyeztetésre szólított fel, azok a felvásárlók, akik 2024-re kompenzációs felárat igényeltek, de járulékbevallásaikban ennek nincs nyoma.
A hivatal a 2465-ös áfabevallásokat, valamint a 2408-as járulékbevallásokat vetette össze, és azokat az adózókat kereste meg közvetlenül, akiknél ellentmondást talált.
A kifizetőnek ugyanis az őstermelői tevékenységéből származó bevételből nem kell adóelőleget megállapítania, ha a magánszemély legkésőbb a kifizetéskor e jogállását igazolja, azonban az ilyen kifizetéseket is szerepeltetni kell a járulékbevallásban.
A két kampányban érintettek ezúttal is az Ügyfélportálon tisztázhatják az eltérések okát 15 napon belül egy gyors és egyszerű online kérdőív kitöltésével. Szükség esetén önellenőrzéssel vagy a hiányzó bevallás pótlásával javíthatják a hibát, ezzel elkerülve a szankciókat és további ellenőrzéseket.
A NAV hozzátette, az adategyeztetések célja, hogy az érintettek még időben és önként javítsák az eltéréseket. A válaszban több ok is megjelölhető, például téves adatszolgáltatás, elmaradt bevallás, de az is jelezhető, ha az adózó szerint az eltérés nem áll fenn.
A kérdőív a kitöltés után egy kattintással beküldhető, a válaszadás elmulasztása azonban akár 300 ezer forintos bírságot és további vizsgálatot vonhat maga után
– figyelmeztetett a hivatal. A NAV célja továbbra is az együttműködés: az adategyeztetés lehetőséget ad arra, hogy az adózók bírság és revízió nélkül rendezzék az eltéréseket.
Mindkét témában további adategyeztetések várhatók. Aki hibázott, annak érdemes már most javítani. Azoknak a cégeknek meg különösen, amelyek nagyobb összegben “tévedtek”; ők súlyosabb szankcióra számíthatnak, az érintetteket ugyanis nem adategyeztetési eljárás keretében keresi meg a NAV – jegyezték meg a közleményben.





