Letartóztattak egy abonyi férfit, aki egy kilogrammnyi drogot szerzett eladásra

Rendőrség

Letartóztattak egy 38 éves abonyi férfit, aki egy kilogrammnyi kábítószert szerzett meg, hogy azt később értékesítse – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A megyei főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta a férfi letartóztatását – írták a közleményben.

A megalapozott gyanú szerint a férfi – pontosan nem meghatározható időponttól kezdődően – rendszeres haszonszerzés érdekében Szolnokon kábítószert szerzett, majd azt részben a városban, részben abonyi lakóhelyén értékesítette.

A férfi október 28-án Szolnokon egy kilogrammnyi amfetamint vásárolt, majd azt abonyi lakóhelyén három csomagban szétosztva elrejtette, illetve az otthonában a kábítószer értékesítése során használt tárgyakat – mérleget, nagy mennyiségű műanyag tasakot – is tárolt.

A férfit a lakásán fogták el a rendőrök. A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően rendelte el a férfi letartóztatását- közölték.

(MTI)