Kultúra

Szeged, Könyvhét, megnyitó, a Dugonics tér, kultura, könyv, olvasás

Szegedi kötődésű írók és nemzetiségi programok a 95. Szegedi Ünnepi Könyvhéten

Az Ünnepi Könyvhét szervezői minden évben fontosnak tartják, hogy a Szeged életében jelentős helyi, vagy helyi kötődésű szerzőknek is teret adjon legfrissebb műveik bemutatására, a közönséggel való találkozásra. Ez idén sem lesz másként, 2024-ban is számos szegedi író, költő érkezik majd a Dugonics téri színpadra, valamint az intézményekbe.

Múzeumok Éjszakája Debrecenben

Múzeumok Éjszakája Debrecenben – íme a programok

A debreceni kiállítóhelyek idén is közösen, a programokat összehangolva készülnek a Múzeumok Éjszakájára. Az intézmények képviselői 2024. május 27-én, a Debreceni Református Kistemplomban számoltak be programjaikról – közölte az önkormányzat.

Szegedi Szabadtéri.

Statisztaválogatót tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Meghallgatáson vettek részt a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca-bemutatójának leendő statisztái. Tihanyi Ákos koreográfus a hétvégén találkozott a legígéretesebb jelentkezőkkel, akik közül kikerülnek majd, akik részt vehetnek a Béres Attila rendezésében debütáló Lévay-Kunze musicalben a Dóm téren.