Négy kart érintő, négy évre szóló együttműködést kötött kedden a Debreceni Egyetem és az FAG Magyarország Ipari Kft.
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi és Gazdaságtudományi Karaira is kiterjeszti az egyetem és az FAG Magyarország Ipari Kft. azt az együttműködést, amely eddig a mérnökképzésben részt vevő karok hallgatóinak gyakorlati tapasztalatszerzését tette lehetővé. Az FAG négy évvel ezelőtt hozta létre hallgatói ösztöndíj-rendszerét a Műszaki Kar és a Természettudományi és Technológiai Kar munkáját támogatva: a programban részt vevő hallgatók betekintést nyerhetnek a gyártási folyamatokba, önálló projektet vezethetnek mentor segítségével, így azonnal használható munkaerő válhat belőlük – kellő gyakorlati ismerettel és tapasztalattal – egy multinacionális vállalatnál.
– Kétféle cég létezik: akivel van a Debreceni Egyetemnek együttműködése, és akivel lesz – fogalmazott Jávor András rektorhelyettes, aki hangsúlyozta, hogy az FAG-val nem egyszerűen megújították az eddig érvényben lévő szerződést, hanem minőségi továbblépés történt, amely tovább tudja erősíteni a debreceni hallgatók elhelyezkedési potenciálját.
A négy éve működő ösztöndíj-rendszernek köszönhetően eddig hatvankilenc hallgató került be a programba, huszonketten a cég munkavállalói lehettek a végzés után, és újabb négy, diploma előtt álló hallgatónak van már stabil helye a vállalatnál. – Az utánpótlás kinevelése továbbra is kiemelten fontos feladatunk és küldetésünk. A legnagyobb értéket az jelenti, ha a hallgatók valós, ipari környezetben szerzett tapasztalataihoz, sikereihez mi is hozzá tudunk tenni – tájékoztatott Szabó Péter, az FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetője.
A december 2-án újabb négy évre aláírt együttműködési megállapodás ezentúl nem csak a mérnöki területeken tanuló egyetemistáknak, hanem a bölcsészet-, társadalom-, és gazdaságtudományok szakjain tanuló fiataloknak is kiváló lehetőséget biztosít: a hallgatók gyakorlatuk során akár fordítási, tolmácsolási, hr- és kommunikációs feladatokat végezhetnek, illetve vállalatvezetési, gazdálkodás-tervezési és pénzügyi tapasztalatokat is szerezhetnek.
unideb.hu