Töretlen a „Kiskossuth” népszerűsége

Egyetem

A leendő elsősök szüleinek tartott beiskolázási tájékoztatót a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája hétfőn.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az érdeklődők nagy száma azt mutatja, hogy várhatóan jövőre is kétszeres túljelentkezés lesz az iskolába. A korábbi évekhez hasonlóan a „Kiskossuth” 2015 szeptemberében is három első osztályt indít. A tájékoztatón az érdeklődők megismerkedhettek a leendő tanítókkal, és részletes információkat kaphattak az iskola programjáról.

– A kompetencia mérések eredményei azt mutatják, hogy tanulóink jóval az országos átlag fölött teljesítenek. Iskolánk komoly bázisa az egyetem középfokú oktatási intézményeinek is. Végzőseink 98 százaléka gimnáziumban tanul tovább azzal a céllal, hogy később egyetemre, vagy főiskolára jelentkezzen – hangsúlyozta Demeter Józsefné igazgató.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az iskola, amely saját konyhával rendelkezik, nemrég teljesen megújult és két tornateremmel bővült. A gyerekek második osztálytól idegen nyelvet (angol vagy német) tanulnak. Ötödik osztálytól a tanulóknak lehetőségük van az érdeklődési körüknek és képességeiknek megfelelően különböző tagozatok közül választani. Ez lehet matematika, informatika, humán vagy két idegen nyelv tanulását biztosító tagozat. Az ide járó több mint 700 tanuló ezen túl harminc szakkör és számos sportág közül válogathat.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája minősítése miatt, jóllehet állami fenntartású intézmény nem rendelkezik körzeti beiskolázási kötelezettséggel. Ezért sokkal hamarabb kezdődik a beiskolázás, hiszen, ha valaki ide nem nyer felvételt, akkor még lehetősége van másik iskolába jelentkezni. Mivel az általános iskolai felvételkor vizsga nem szervezhető, a kiválasztáskor az elsődleges szempont, hogy a testvérgyerekeknek és az egyetemi dolgozók gyerekeinek biztosítanak helyet.

A jelentkezési lapokat január 16-án 12 óráig lehet leadni az iskolában. Arról, hogy melyik gyerek nyert felvételt február 2-ig dönt az intézmény.

unideb.hu