Az iparfejlesztést célzó innovációs együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem, az önkormányzat és három nagyvállalat.
– Debrecen életében újabb jelentős mérföldkőhöz érkeztünk. Az a célunk, hogy a régió legnagyobb iparfejlesztési programjával az ország innovációs központjává váljunk – jelentette ki Papp László polgármester szerdán a Debreceni Egyetemmel, az ITK Holding Zrt.-vel, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel és az E.ON Hungária Energetikai Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán a Kölcsey Központban.
A polgármester kifejtette: a Debreceni Innovációs Program megvalósításában a mostani összefogás jelenti a legnagyobb lehetőséget, mert azt a törekvést támogatja, hogy a város kimagaslót tudjon alkotni az elektronika, az informatika és az egészségipar területén.
A többmilliárdos kutatás-fejlesztési program célja, hogy olyan ipari alapokon nyugvó innovatív megoldást hozzanak létre a járműiparban, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét. Az együttműködés eredménye az lehet, hogy korszerű válaszokat ad az energiával kapcsolatos aktuális kérdésekre. Például, hogy az energiatárolás, energiahasznosítás hogyan kamatoztatható a tömegközlekedésben, hogyan lehet az éjszaka megtermelt áramot tárolni és felhasználni, így módon csökkenteni az energiahordozóktól való függőséget. A tervek szerint a megállapodással 5-10 éves közös munka indul el, amely a becslések szerint több milliárd forintos fejlesztést generál.
– Ezzel az összefogással az elektromos hajtásláncokhoz kapcsolódó fejlesztések erős mezőnyébe lépünk be. Ez egy olyan kutatás-fejlesztési program, amely reményeink szerint valóban ipari fejlesztést és termelést indukál – mondta el Papp László.
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora beszédében rámutatott, hogy miközben a GDP szempontjából az Észak-Alföld egy elmaradt régió, addig tudásbázis szempontjából Debrecen vidéki viszonylatban az első helyen áll. A rektor kiemelte: ha az önkormányzat hatékonyan egyben tartja és koordinálja a közreműködőket, akkor biztos a győzelem.
– Iparfejlesztés csak a tudásintenzív ágazatokban valósulhat meg. Ezeken a területeken a Debreceni Egyetem innovációforrásként jelenik meg, s támogatja a vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységét. Miközben az elektronika és az informatika területén egy-egy nagy cég dominál, addig az egészségiparban együtt vannak jelen a gyógyszergyárak, élelmiszeripari vállalatok és sportkomplexumok, melyeket a Debreceni Egyetem képes összefogni. A mostani együttműködésben az egyetem és a város alkotta több száz éves tengelyhez kapcsolódnak a stratégiai ágazatok szereplői, s ez kifejezetten előremutató – fogalmazott Szilvássy Zoltán rektor.
Az egyetemi tudás fontosságát hangsúlyozta Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök vezérigazgatója is.
– Az egyetem képzi a jövő mérnökeit, ezért fontos, hogy olyan szakemberek jöjjenek ki az intézményből, akiket az ipar hasznosítani tud. Olyan integrált informatikai folyamatok kifejlesztésén dolgozunk, ahol a tudás nyomon követhető és elemezhető, az eredményeket pedig megosztjuk az egyetemmel, hogy létrehozzuk a jövő tudásbázisát – magyarázta Kossa György.
Bánhegyi Zsófia, a T-Systems Magyarország Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója szerint ma már a gazdasági versenyképesség fontos bástyái a vidéki városok, ahol a multinacionális cégek és a helyi vállalatok közösen dolgozhatnak az innováción.
A fenntartható fejlődést szolgáló környezetbarát technológiák jelentőségét emelte ki beszédében Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Energetikai Zrt. vezérigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy az együttműködés kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy Debrecen felkerüljön az európai innovációs térképre.