Az I. világháborúra emlékeztek az elmúlt napokban középiskolás diákok a Debreceni Nyári Egyetem projektje keretében.
A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulói esszéket írtak arról, hogy mi történt a világháború után, milyen környezet segítette a fasizmus kialakulását, illetve azt vizsgálták, vannak-e jelen hasonló tényezők most az Európai Unión belül. A második témában azt fejtették ki, hogy milyen hatásai voltak az I. világháborúnak a történelemre, Magyarország esetében mit okozott a trianoni döntés.
A fiatalok kreatív feladatokat is kaptak: előadásokon számoltak be arról, milyen volt a gyerekkatonák élete a háború alatt, hogyan karácsonyoztak a katonák a fronton, illetve hogyan néztek ki azoknak a könyveknek a borítói, amelyeket a hadtestekről szóló történetekkel adtak ki a háború után.
Az I. világháborúról egy kiállítással is megemlékeztek az iskolában, a rendezvény zárónapján pedig rendkívüli történelemórát tartottak: Barta Róbert egyetemi docenst hallgathatták meg a gimnazisták.
A posztereket november 12-14. között Görögországban mutatják be a nemzetközi projekt résztvevői, az írások pedig külön kiadványban is megjelennek majd.
unideb.hu