Mégsem viheti el Magyarországról tulajdonosa a Munkácsy-képet?A tulajdonos állampolgársága és a műkincs vásárlási helye sem releváns a védetté nyilvánítás szempontjából, így a védési eljárás alatt véglegesen nem vihető ki az érintett műtárgy az országból – mondta el az MTI-nek szerdán Buzinkay Péter, a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője annak kapcsán, hogy előző nap a Miniszterelnökség kezdeményezésére elindították az amerikai Pákh Imre tulajdonában álló Munkácsy-festmény, a Golgota védetté nyilvánítását.
Az irodavezető elmondta, hogy a törvény szerint az ideiglenes és az “állandó” védettség között gyakorlatilag nincs különbség, a tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak – vele egyeztetett módon – hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra.
A védettség ugyanakkor az államnak elővásárlási jogot biztosít, amely azt jelenti, hogy az állam egy esetleges adásvétel esetén az eladó és a vevő által meghatározott áron juthat a műkincs birtokába.
Az irodavezető hangsúlyozta, a védési eljárás megindítása ellen jogorvoslat nincs, viszont ha az eljárás – három hónapos határidővel – lezárult, akkor az eljárást lezáró érdemi döntés ellen lehet fellebbezéssel élni, lehet kérelmezni a kivitelt vagy akár a védettség megszűntetését is: első fokon a Műtárgyfelügyeleti Iroda az eljáró hatóság, másodfokon a Forster Központ elnöke, ezt követheti egy bírósági kereset – tette hozzá.
A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg az ügyet, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.
Kedden Pákh Imre a TV2 hírműsorában arról beszélt, hogy új ajánlatot tett a a Magyar Nemzeti Banknak (MNB): korábban szóban, de már írásban is elküldte az ajánlatát. E szerint a korábban a Golgotáért kért 9 millió dollárért egy csomagot ajánl. A Krisztus-trilógia tagja, a Golgota című festmény mellett a tulajdonában lévő további 52 Munkácsy-festmény 10-12 évre szóló letétbe helyezését is felajánlotta a MNB-nekvagy más magyar állami intézménynek – fejtette ki az amerikai műgyűjtő.
Az MTI megkeresésére a MNB szerdán közölte: a korábbi nyilatkozatokhoz képest új információt nem áll módjában megosztani. Válaszukban hangsúlyozták: az MNB elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt, azaz továbbra is célja, hogy a Golgota című kép is állami tulajdonba kerüljön, a Munkácsy-trilógia pedig Magyarországon egyben maradjon.
Pákh Imre múlt vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta: az ideiglenes védettséggel nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.
Az államtitkár kiemelte: ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból – tette hozzá.