Ötödik alkalommal rendezik meg a KEXX Fesztivált, ami egy egyedi pozicionálásból indul ki a fesztivál piacon. A különböző szubkultúrák igényei szerint egy teljesen egyedi könnyűzenei és sportfesztivál jött létre. A rendezvényt első alkalommal a Hajdúböszörményi Extrém Sportegyesület rendezte meg 2011-ben. A Hajdúböszörményi Extrém Sportegyesületet 2006-ban alapította 10 hajdúböszörményi fiatal. Az egyesület fő célja az extrém sport gyakorlásának kulturált és jól strukturált kereteinek megteremtése.
Egy olyan fesztiválról beszélhetünk, amely a szokásos zenei fesztiválon túl látványos, profi és minőségi extrém sportversenyeket is kínál a fesztivál iránt érdeklődők számára. Olyan könnyűzenei és sportrendezvényről van szó ahol a könnyűzenei programok és az extrém sport versenyek találkoznak.
A 2014-ben több mint 5000 látogatója volt a fesztiválnak a négy nap alatt. A vendégek ez idő alatt látványos extrém sport versenyeket láthattak, élvezetes koncerteken, graffiti kiállításon, break és streetball versenyeken vehettek részt. A versenyzők és a fesztiválozók az ország összes pontjáról érkeztek, így Sopronból, Budapestről, Miskolcról, Nyíregyházáról, Mátészalkáról, Debrecenből és természetesen Hajdúböszörményből is. A három nap élménye után mindenkiben nyomott hagyott a családias hangulat és a Fürdőkert „varázsa”.
A fesztivál a hajdúböszörményi Fürdőkert Ifjúsági és Szabadidőközpontban 4,5 hektár alapterületen, illetve a közeli 800 m2-es extrémsportpályán kerül megrendezésre. Az extrémsport versenyeken 15-15 meghívott profi görkoris, gördeszkás és bmxes versenyző, valamint amatőr versenyzők mérik össze a tudásukat. Emellett streetball és break versenyt is megrendezésre kerül a Fürdőkertben. A napközbeni programok a versenyeken túl kiegészülnek a civilszervezetek programjaival, mint például környezetvédelemmel, irodalmi sátorral, darts sátorral és egyéb szabadidős programokkal. Este a zenéé a főszerep, 18 órakor kezdődnek a programok, összesen 4 helyszínen 60 fellépő várja a fiatalokat
. Konkrét neveket említve a fellép a 2015-es KEXX Fesztiválon a német Snowgoons és az angol Insidinfo elektronikus DJ. A magyar hip-hop kultúra tagjai az ország minden pontjából, így például a Punnany Massif, a Sub Bass Monster, a Kelemen Kabátban, a Hősök, a Akkezdet Phiai, az Animal Cannibals, a Halott Pénz, a Cloud 9+,Ludmilla, Dublic, Andro és még sokan mások. A rendezvény Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának 1,5 millió forintos támogatásával valósul meg 2015. július 29. és augusztus 2. között.
Hajdúböszörmény, 2015. 06. 30. Kexx Fesztivál szervezői