Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására, a szervezet kezdeményezte, hogy a páratlan lábbeli felkerüljön az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára.
Bárkányi Ildikó néprajzkutató, az alapítvány kuratóriumi tagja a civil szervezetet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása.
1922-ben, 95 évvel ezelőtt lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester – az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből – Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula “készítményeit” az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki “mélyen megilletődve” az önállósághoz hozzá is járult.
Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el.
A hagyományos kézzel varrott papucsot ma már egyetlen Szegeden élő szakember sem készíti. Szögi Csaba, az alapítvány kuratóriumának egykori szegedi papucsos családból származó elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, a hagyomány még nem merült feledésbe, az országban mai is van néhány mester, aki készít ilyen lábbeliket, és szép számmal akadnak olyanok is, akik szívesen viselik ezeket.
Az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy segítse a szegedi papucskészítés tudásának ápolását és továbbadását, itthon és külföldön is népszerűsítse a lábbelit, támogassa az innovációt, a tudományos kutatásokat. Szeretnének létrehozni egy helybeliek és turisták számára is látogatható gyűjteményt és látványműhelyt is.
A sajtótájékoztatón bejelentették, a szegedi Móra-múzeumban egészen 2018 augusztusának végéig látható lesz a Páratlanok című kiállítás melyen több mint 90 pár papucsot mutatnak be a közönségnek.
