Elbírálták az önkéntes tűzoltó egyesületek pályázatait: a korábbi évekhez hasonlóan idén ismét hatszázmillió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
A közlemény szerint a pályázatra az idén 653 egyesület több mint 546 millió forint értékben nyújtott be igényt. A bizottság – amelyben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség delegáltjai is részt vettek – elbírálta a pályázatokat, a támogatásokra vonatkozó javaslatot pedig az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta.
A pályázók a támogatás egy részét működési költségeikre fordíthatják, egy részéből maguk szerezhetnek be tűzoltóeszközöket és szakfelszereléseket, de a forrásból jut szertárfelújításra és gépjármű- illetve technikai eszköz felújítására, valamint természetbeni támogatásként EDR rádiókat vehetnek majd át a nyertesek – írták.
(MTI)