A terheltet a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2014. június 17-én elrendelt.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást egy 18 éves fiúval szemben, aki a megalapozott gyanú szerint saját lakásukat gyújtotta fel.
A nyomozás adatai szerint a hajdúnánási fiú 2014. június 15-én 15 óra 30 perc körüli időben házuk kertjében összeveszett a szüleivel, majd bement a lakásba és tüzet gyújtott azért, mert bosszút akart állni. Cs. Norbert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy meggyújtotta a szobában lévő ágyat, valamint a konyhai függönyt, majd elhagyta a lakást.
Az egyik szomszéd észrevette a házból kiáramló füstöt és berohant, hogy eloltsa a tüzet, nehogy felrobbanjon a gázpalack.
A bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak meg a helyszínen és 17 óra 30 perc körüli időben elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították a fiút.
A terheltet a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2014. június 17-én elrendelt.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság ellene 2014. szeptember 11-én befejezte a közveszélyokozás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.