Börtönbüntetést kaptak az őrökre támadó menekültek Debrecenben

Rendőrség

Távollétükben egy év nyolc hónap és egy év tíz hónap közötti felfüggesztett börtönre ítélte a Debreceni Járásbíróság szerdán azt a hat vádlottat, aki 2014 augusztusában rátámadt a fegyveres őrökre a debreceni menekülttáborban – közölte a hajdú-bihari törvényszék szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A vádlottakat a bíróság felbujtóként vagy társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek. A szabadságvesztés végrehajtását mindannyiuk esetében 3 év próbaidőre függesztette fel – tette hozzá Tatár Tímea.

Elmondta: az eljárás a vádlottak távollétében zajlott. A támadás után az afgán, gambiai, marokkói és elefántcsontparti állampolgárok csaknem négy hónapig előzetes letartóztatásban voltak, szabadlábra kerülésük után azonban nyomuk veszett és a februárban kiadott elfogatóparancs sem vezetett eredményre.

A hat vádlott a táborba kiküldött bírósági idézést sem vette át, így nyílt lehetőség arra, hogy távollétükben is elindulhasson az eljárás. A bíróság egy tárgyalási napot követően hirdette ki az ítéletét – magyarázta a szóvivő.

A tényállás szerint 2014. augusztus 17-én késő este a házirend tiltása ellenére 40-50 őrizetes kezdett takarókkal, párnákkal gyülekezni a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni őrzött befogadóközpontjának udvarán. Az intézetvezetőt követelték, és közölték az őrökkel, hogy addig nem mennek vissza körletükbe, amíg nem tudják, miért vannak még őrizetben.

Az igazgató végül engedélyezte a sétálóudvar és a körletek közötti mozgást, de az őrizeteseket felháborította, hogy a sétálóudvarra vezető kapun az őrök egyszerre csak két embert akartak átengedni. Mintegy 20-25 fogvatartott az éjszaka többször is nekifeszült a kapunak és a földre borította. A biztonsági őrök bilinccsel próbálták rögzíteni a vaskaput, de nem jártak sikerrel.

Az őrizetesek a körletekben több ablakot kitörtek, lámpákat ütöttek le, a második emeletről pedig egy sörpadot az udvarra dobtak. A garázdák által okozott 900 ezer forintos kárból végül csak egy kétezer forintos kárnak lett felelőse, a többi nem szerepelt a vádiratban.
Közben az udvaron, a kapu helyén hármas sorban álltak fel az őrök, akikre a tömeg rátámadt. Rugdosták, meglökték, ütötték a pajzsukat, az egyik vádlott egy őr védősisakját is leütötte. A nagy erőkkel kiérkező rendőrök végül gázspray-t vetettek be, így tudták hajnali 5 órára normalizálni a helyzetet. A fegyveresek nem szenvedtek sérülést, de ez Gulyás Csilla bíró álláspontja szerint csak annak köszönhető, hogy teljes védőfelszerelést viseltek.
A Sámsoni úti komplexumban abban az időben 129 őrizetes volt. Az eseményeket 29 kamera rögzítette, a történteket percre pontosan lehetett követni, a támadók azonosítása viszont csak részben sikerült, mert ruhadarabokkal, lepedőkkel takarták el magukat.
A vádlottak az eljárás során a rendőrségen és a nyomozási bíró előtt is tagadták a bűncselekmény elkövetését. Mindannyian az esemény előtt egy hónappal kerültek Debrecenbe és a menekültügyi eljárás időtartamát kifogásolták.

A Debreceni Járásbíróság ítélete nem jogerős, az ügyész és a hat kirendelt védő is három nap gondolkodási időt kért.