A nyomozás adatai szerint egy debreceni egészségügyi intézmény biztonsági őre tett bejelentést 2016. február 5-én a rendőrségre arról, hogy a kórház üvegajtaját betörte egy férfi, akit megpróbált a helyszínen visszatartani, de elszaladt. A bejelentést követően a rendőrök a kórházhoz mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Richárd helyi lakost. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 21 éves férfit, aki beismerő vallomást tett. A debreceni férfi elmondta, hogy a kórház bejárati ajtajánál található nyilvános készüléken telefonálni akart, de az nem működött, ezért ideges lett és belerúgott az ajtóüvegbe, ami betört.
A Debreceni Rendőrkapitányság B. Richárd ellen garázdaság vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban vádemelési javaslattal befejezte és a keletkezett iratokat a járási ügyészségnek megküldte.