A nyomozók 2016. június 12-én 3 óra 55 perckor szolgálati gépkocsijukkal Debrecenben, a Nagyerdő területén közlekedtek, ahol felfigyeltek egy gyanúsan viselkedő, piros dzsekit viselő kerékpárral közlekedő férfira, akit pár perccel korábban is láttak, de akkor még gyalogolt. A rendőrök követték a kerékpárost, aki a Hadházi úton – látszólag céltalanul – figyelte a házak udvarát és a parkoló gépkocsikat, ezért erősítést kértek a helyszínre. A férfi gyanútlanul közlekedett az Izsó utcában, majd hirtelen átugrott egy családi ház kerítésén. A nyomozók ezt látva azonnal a férfi után siettek, aki a ház udvarán parkoló gépkocsik alatt akart elbújni. A 22 éves helyi lakost a rendőrök elfogták. A nyomozók kérdésére J. Zoltán azt mondta, hogy ott lakik, majd azt állította csak a kerékpárját szerelte. A nyomozók ellenőrizték az információkat és felvették a kapcsolatot az ingatlan tulajdonosával, aki elmondta, hogy az udvarán tartózkodó férfit nem ismeri, nála biztosan nem lakik.
Az adatgyűjtés során a Betörési Alosztály munkatársai megállapították, hogy a helyi lakos nemcsak az Izsó utcában akart bűncselekményt elkövetni, hanem aznap este beugrott a Lisznyai utcai orvosi rendelő kerítésén is, majd az épület egyik helyiségébe bement, de onnan nem vitt el semmit. Ezt követően J. Zoltán egy a Vasvári Pál utcában lévő társasház egyik garázsának ajtaját felfeszítette és onnan sportszereket, ruhákat, focilabdát és más értéktárgyakat tulajdonított el. A rendőrök megállapították továbbá, hogy azt a kerékpárt, amivel a férfi közlekedett aznap lopta el a Besze János utcában.
A rendőrkapitányságra előállított J. Zoltánt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsítottól a nyomozók az ellopott ruhákat, focilabdát lefoglalták és a sértettnek visszaadták. A helyszíni adatgyűjtés során a rendőrök megtudták, hogy a szintén lefoglalt kerékpár egy külföldi egyetemista tulajdona, amit a nyomozó visszaadott számára.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 22 éves J. Zoltánnal szemben lopás vétség kísérlet és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja nyomozást.