Javult a lakásbiztosítások ár-érték aránya az MNB szerint

A márciusi lakásbiztosítási kampány során megélénkült a verseny: egy átlagos lakásbiztosítás éves díja 5 százalékkal 59 ezer forintra emelkedett, azonban a biztosított négyzetméterár ennél jobban, 7 százalékkal nőtt, a kampány hatására tehát javult az ár-érték arány – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb elemzésében.

Piaci manipuláció miatt büntetett az MNB

Az MNB 15 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrás nyRt.-t a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.

KSH: áprilisban 1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2024. áprilisban a kivitel volumene 13, a behozatalé 2,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az aktívum 1,7 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 1,4 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egyenleg 17 millió euróval kisebb többletet mutatott az első becslésben […]

KSH: az ipari termelői árak májusban az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal mérséklődtek, az előző hónaphoz viszonyítva 0,2 százalékkal emelkedtek

2024. májusban az ipari termelői árak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 3,9 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítéséi 1,7 százalékkal nőttek. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,9 százalékkal csökkentek, az exportértékesítési árak 0,7 százalékkal növekedtek, így az ipari termelői árak összességében 0,2 százalékkal voltak magasabbak […]