Három napig Debrecen lesz a vörösbor fővárosa
Vörös torony-Vörösbor elnevezésű vörösbor- fesztivál lesz Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronynál 2017. október 6-8-ig.
Vörös torony-Vörösbor elnevezésű vörösbor- fesztivál lesz Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronynál 2017. október 6-8-ig.
A megnövekedett lakossági igény miatt és a közönség még jobb kiszolgálása érdekében, kísérleti jelleggel, októberben az alábbi napokon másfél órával tovább vehetők igénybe a Debreceni Sportuszoda szolgáltatásai.
A Debreceni Vízmű Zrt. megbízásából az AGRIAPIPE Kft. végzi a Debrecen, Böszörményi út – Mester utca csomópontban található, NA 400-as öntöttvas anyagú ivóvízvezeték kitakarás nélküli, csőbéleléses felújítását, 110 m hosszban.
A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója beosztott tűzoltó munkakörre felvételt hirdet.
Idén immár kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományőrző céllal az MH 5. Bocskai István Lövészdandár együttműködve a Debreceni Honvéd Sport Egyesülettel, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetével a Bocskai Portya elnevezésű katonai és civil teljesítménytúrát, és ennek keretében a Doni Nyári Hídfőcsaták Emlékmenetet.
Demény a kötsög, a diktátor, mém Debrecenbe érkezik!
A belvárosban zajló nagyszabású útépítési munkák miatt a Kossuth utcán és a Szent Anna utcán is lezár egy-egy megállóhelyet a kivitelező.
Az Auchan Áruház parkolójában aszfaltozási munkákat végez a kivitelező, melynek ideje alatt az A1-es vásárlói autóbuszjáratok közlekedése változik. Az aszfaltozást több ütemben végzik, az alábbi forgalmi rend változás mellett:
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa 2017.10.02-án 11 órától a következő ügyet tárgyalja.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa 2017.10.03-án 11:30 órától a következő ügyet tárgyalja.