Árpa Attila

Árpa Attila aggódik, de tagadja, hogy drogkereskedő volt

Ország

Lezárul a nyomozás Árpa Attila ügyében, akit drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A színésznél még 2019 márciusában tartottak razziát a rendőrök.. A nyomozók két éven keresztül gyűjtötték a bizonyítékokat, végül vádemelési javaslattal továbbították az adatokat az ügyészségnek. Árpa Attila továbbra is azt állítja, hogy ártatlan az ügyben – írja az index.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Nem voltam, nem vagyok és sosem leszek drogkereskedő. A fogyasztást sosem tagadtam, az elterelést elvégeztem mondta Árpa Attila, aki szerint a bíróságon is bizonyítani tudják az állítását.

Ugyanakkor beismerte, aggódik az ügy miatt, hiszen nem kellett volna hagynia, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

Árpa nem érti miként vehetett részt egy olyan nyomozó az ügyben, aki a párom, Alexandra volt osztálytársa?

Rossz viszonyban voltak az iskolai évek alatt, mégis nyomozhatott ellenünk

− tette hozzá Árpa Attila. A színész ügyvédje, Papp Gábor elmondta, hogy az ügyiratok még feldolgozás alatt vannak, de szerinte az már most egyértelmű, ügyfelem nem hozható összefüggésbe semmilyen kereskedelemmel.

Az ügytől független Fülöp Tamás ügyvéd szerint ennek a bűncselekménynek a büntetése a büntetőjogban egyedülállóan széles határok között mozog, valójában a legenyhébbtől a létező legsúlyosabbig terjedhet. Az alapeset büntetési tétele kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés, de ettől lehet eltérés lefelé és felfelé is.