K+F+I Fórum az egyetemen

Egyetem

Kutatás-fejlesztés-innováció témakörben rendezett konferenciát december 12-én a Debreceni Egyetem Technológia- és Tudástranszfer Központja.

A tanácskozás aktualitását az adta, hogy januártól a kutatást, fejlesztést, valamint annak támogatását is alapvetően meghatározó új törvény lép életbe. A rendezvény résztvevői többek között a felsőoktatást, valamint K+F+I-t érintő változásokról hallhattak előadásokat.

– Ezen a területen Debrecenben sajátos szisztéma működik, amiben meghatározó a város és az egyetem több évszázadra visszanyúló kapcsolata. A regionális kormányzat és tudásbázis mellé mára felsorakozott a vállalati és befektetői szféra is, kialakítva ezzel Debrecenben Kelet-Magyarország legfontosabb innovációs bázisát – mondta bevezetőjében Szilvássy Zoltán rektor.

A rendezvényen részt vett Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, aki a kutatás, fejlesztés és innováció pályázati finanszírozásáról tartott előadást.

– Átalakul az intézményi rendszer és hamarosan létrejön a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal, amely magába olvasztja a Nemzeti Innovációs Hivatalt, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot, valamint az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokat. Az új intézmény feladata elsősorban a szakpolitikai előkészítés lesz, amelybe bevonják – többek között – a Magyar Tudományos Akadémiát és a kutatás-fejlesztésben élenjáró hazai felsőoktatási intézményeket is – tájékoztatott Pálinkás József. A kormánybiztos a finanszírozással kapcsolatban elmondta: a kutatás-fejlesztés és az innovációs tevékenység támogatására 74,3 milliárd forint áll rendelkezésre 2015-ben.

A kormány a közelmúltban fogadta el a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” címmel elkészült új felsőoktatási koncepciót. A változásokról Nádai László, az EMMI politikai főtanácsadója számolt be. Hangsúlyozta: széles körben egyeztetett elképzelés jött létre, amely összhangban áll a kormány hosszú távú céljaival, és megfelel a gazdasági-társadalmi kihívásoknak.

– A magyar felsőoktatás nemzetközi szinten is elfogadott színvonalú, jó példa erre a külföldi hallgatók orvosképzése. A cél egy differenciált, specializált intézményrendszer kialakítása, régiónként egy-egy kiemelt universitassal – mondta a főtanácsadó.

A fórumot megelőzően, a délelőtti Horizon2020 szekcióban az európai uniós kutatás-fejlesztési projektek finanszírozási lehetőségeiről és az eddigi pályázati tapasztalatokról hallhattak előadásokat az érdeklődők a Nemzeti Innovációs Hivatal munkatársaitól.

unideb.hu