Elhunyt Dr. Süli-Zakar István egyetemi professzor

Egyetem

71 éves korában váratlanul elhunyt Prof. Dr. Süli-Zakar István, területfejlesztő geográfus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának iskolateremtő Professor Emeritusa, számos díj és kitüntetés birtokosa.

Búcsúztatására 2017. március 28-án, kedden 15 órakor, katolikus szertartás szerint kerül sor a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozójában.

Prof. Dr. Süli-Zakar Istvánt a Debreceni Egyetem, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar saját halottjának tekinti.

Prof. Dr. Süli-Zakar István a Csongrád megyei Algyőn született 1945-ben.

Alapítója és 20 éven keresztül vezetője volt a Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a francia Société de Géographie tiszteletbeli tagja, a Nagyváradi Állami Egyetem díszdoktora volt. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet (Magyar Földrajzi Társaság, MTA Földrajzi Tudományos Bizottság, Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) Politikai Földrajzi Munkabizottság, IGU Faluföldrajzi Bizottság, Regional Studies Association stb.) fogadta tagjává. Az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Társadalomtudományi Szakbizottságának társelnökeként, valamint a Településtudományi és Területfejlesztési Munkabizottság elnökeként is tevékenykedett. Volt a Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség Régiótanácsának tagja, a Regionális Fejlesztési Munkabizottság elnöke, az Institute for Euroregional Studies / Jean Monnet European Centre of Excellence (Nagyvárad / Debrecen) kutatóintézet társigazgatója, az Eurolimes c. folyóirat társfőszerkesztője.

Több mint három évtizeden át kutatta Északkelet-Magyarország társadalmi-gazdasági kérdéseit, a térség területfejlesztésének társadalomföldrajzi alapjait, az államhatárok geopolitikai szerepét, a határokon átívelő kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Fő kutatási területe a Kárpátok Eurorégió, a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió és a Debrecen–Nagyvárad Eurometropolisz (DebOra Project) tudományos megalapozása volt.