Hibás pénzügyi mintákat tanulnak a gyerekek otthon?

Gazdaság

Egy kutatás szerint a fiatalok pénzügyi ismereteiket elsősorban a szüleiktől, közvetlen hozzátartozóiktól sajátítják el, ezért érdemes átgondolni a szavainkat, tetteinket ezen a területen is. Hiszen legyen az a példa akár jó, akár rossz, a kicsik eltanulják. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint, fontos, hogy minél hamarabb, gyakorlatias, játékos formában, hiteles forrásból kezdjük el a pénzügyi nevelést. Emellett jó, ha tisztában vagyunk azzal is, milyen mintát mutatunk Nekik, ezért összegyűjtöttek 3+1 tippet, amelyek követésével sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk felnőttként majd okos pénzügyi döntéseket hozzon.


A Magyar Nemzeti Bank egy korábbi kutatása szerint a 15-17 évesek pénzügyi ismereteiket hozzátartozóiktól
szerzik, észrevétlenül „ragadnak rájuk”, és ezzel együtt a szülők, illetve a tágabb család pénzügyekkel
kapcsolatos meghatározó attitűdjei. Nagyon sok szülő azonban hibás vagy nem következetes pénzügyi
mintákat ad át gyerekeinek, valószínűleg azért, mert ő sem látta a helyes példát gyerekkorában. Az eltanult
viselkedési formák később rengeteg probléma okozói lehetnek, éppen ezért kiemelten fontos, hogy biztos
forrásból kezdjünk el, minél hamarabb ennek oktatását.

A felnőttkorú lakosság pénzügyi ismeretei is nagy eltéréseket mutatnak, sok felnőtt sem rendelkezik a
megfelelő ismeretekkel, így nyilván a gyermekeiknek sem tudnak jó példával előállni. Ezek az eltanult minták
felülírhatók, ha idejében elkezdünk gyakorlatias, játékos formában, hiteles forrásból pénzügyi ismereteket
átadni. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt 9 évvel ezelőtt azzal a céllal hoztuk létre, hogy a
felnövekvő generációt felkészítsük arra, hogy felnőttként majd átlássák pénzügyi lehetőségeiket, és ahhoz
mérten, okosan tudjanak dönteni. A pénzügyi tudatosság kiépítése sok gyakorlati elmélyítést, példákon
keresztüli tapasztalatot igényel, és természetesen az alapfogalmak kellő ismeretét. Ezeket figyelembe véve
alakítottuk át mi is a verseny ismeretanyagát és született meg a vigyázz#KáPé vlog és a hozzá tartozó
mobilapplikáció, amely egy tartalmilag, illetve vizuálisan is naprakész, trendi ismeretanyagot ad a szülők és
pedagógusok kezébe” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető
igazgatója, a verseny zsűrielnöke.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a következő pénzügyi minták elkerülésével, illetve felismerésével már sokat tehetünk azért, hogy a következő generáció pénzügyileg tudatosabb legyen.

a vásárlás ne jutalmazás legyen
Ha a gyerek türelmesen vár az orvosnál, máris kap egy jutalomcsokit? Ha nem sír az óvodában, akkor apró
játékkal érkezünk érte? Ez könnyen vezethet oda felnőttkorban, hogy bármilyen nehézség, bánat esetén a
vásárláshoz mint hangulatjavítóhoz forduljon majd.

kapjon a gyerek zsebpénzt és ne szóljunk bele, hogy mire költi
Sokan esnek abba a hibába, hogy bár kap a gyerek zsebpénzt, mégsem költheti a szülő által feleslegesnek
ítélt dologra. Pedig a gyerek ekkor még különösebb kockázat nélkül kísérletezhet kasszája kiürítésével. Ha ez
így történik, ne bántsuk érte. Üljünk le vele és gondolkodjunk együtt arról, mire és hogyan lehetett volna még
ügyesebben költeni azt a pénzt.
pénzköltés=lelkifurdalás?

Ne keltsünk bűntudatot, különösen kerüljük ezt a kisebb értékű vásárlások, például egy gombóc fagylalt
esetében. Persze közben azért magyarázzuk el a gyereknek, hogy sok kicsi sokra megy, és biztassuk
számolásra – mi történik akkor ha a zsebpénzéből minden nap vesz egy kis csokit? Értessük meg, hogy
nagyobb célok is elérhetők egy is takarékoskodással.
közös vagy külön kassza?

Egy párkapcsolat fontos kérdése, hogy legyen-e közös kassza. A megoldások a családokban is igen
sokrétűek. Kutatások szerint minél inkább közösek a pénzügyek, annál boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak
érzik magukat a párok. A családi kassza kezelése is egy olyan minta, amit akarva-akaratlanul átadunk a
gyereknek. Egy háztartáson belül a tudatos pénzkezelés egyik mutatója, ha költségvetés készül a bevételekről
és kiadásokról. Gyermekeinknek egy jól működő pénzügyi mintát adunk át, ha bevonjuk őket a tervezésbe.
Közreműködésük jutalma lehet, ha ők dönthetnek arról, hogy kötelezettségeink kifizetése után a megmaradt
pénz egy részét, például milyen közös programra költsük.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőről
A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási
ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte. A verseny
indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2019-ben immár 8264 fő részvételével zajlik a
verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 759 településről 1696 iskola
csapata pályázott. Ez összesen több mint 46.200 résztvevő általános iskolás diákot jelentett. A K&H Csoport a
K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi
tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos
pénzügyi döntéseket hozhassanak.

Forrás: LWp Kommunikáció