ITM: munkahelyeket ment és a környezetet is védi a vasúti áruszállítás támogatása

Gazdaság

A kormány 2025-ig összesen csaknem 30 milliárd forinttal erősíti meg a kötött pályás teherfuvarozás versenyképességét. A szektor szereplői az úgynevezett egyes kocsi szolgáltatás biztosításához igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a most induló programban – közölte hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel. 

A vonaton fuvarozott árumennyiség majdnem ötödét szállítják el a piaci alapon veszteséges módon Magyarországon. A költségvetési támogatás a több ezer ágazati munkahely megőrzése mellett így a klíma- és természetvédelmi törekvésekhez illeszkedve a környezetkímélő vasúton tart évi 10-12 millió tonna árut.

A minisztérium közleménye ismertette: az egyes kocsi forgalomban telephelyenként egy vagy néhány teherkocsinyi árut gyűjtenek össze, ezekből rendezik össze a célállomásoknak megfelelően a vonatokat. A lehetőséggel több mint 700 cég, köztük stratégiai jelentőségű társaságok (például gyógyszer- és vegyipari, energetikai vállalatok, erdészetek, stb.), számos kis- és középvállalkozás él Magyarországon. Az egyes kocsi szolgáltatás az elmúlt időszakban éves szinten mintegy 6 milliárd forintnyi üzemi veszteséget termelt, ami a tevékenység megszűnésével fenyegetett. A közutak zsúfoltságát és a környezet terhelését is növelné, ha az eddig vasúton fuvarozott árumennyiséget kamionokkal kellene elszállítani.

A kormány ezért döntött úgy, hogy az idei év második felében 3,7 milliárd forint, 2022-2025 között pedig évi 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít az egyes kocsi forgalom fenntartásához.

Az ITM tavaly indította el az egyeztetési folyamatot az Európai Bizottsággal, a testület jóváhagyása idén nyáron érkezett be. A tárca szeptember elejére megteremtette a program elindításának feltételeit – sorolták az előzményeket.

A támogatást egykapus pályázati rendszerben, a MÁV közreműködésével kérhetik a szolgáltatók. Az előzetes igényfelmérésen a szektor öt meghatározó vállalkozása regisztrált, de további cégek is szabadon csatlakozhatnak. Az állami támogatás intenzitása legfeljebb 30 százalék lehet. A kifizetések a tényleges teljesítmény utólagos elszámolása alapján, havonta történnek meg.

Az állam hozzájárulása a költségekhez  kiszámíthatóvá teszi a szegmens működését, így idővel egyre több magánvasúti társaság nyújthat szolgáltatásokat a partnereknek. A középtávon 2-4 százalékra becsülhető forgalomnövekedés fokozza a szektor GDP-termelő képességét. A támogatási program a távolsági közúti teherszállítás egy részének vasútra terelésére is ösztönözheti a fuvaroztatókat.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta, hogy a kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a tiszta és energiahatékony vasúti árufuvarozásnak. Az ágazat szén-dioxid-kibocsátása egységnyi szállítási teljesítményre vetítve mindössze hetede a közúti szállításénak. Az állami szerepvállalás ezres nagyságrendben biztosítja a munkahelyek megőrzését a szektorban, nélkülözhetetlen kapcsolódási pontot tart fenn a hazai cégek és a világpiac között. A meglévő képességek és kapacitások megőrzése minimumfeltétele a vasútprogramban kitűzött cél elérésének, amely szerint Magyarország Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává válhat – idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.