Vádat emeltek Boldog István fideszes képviselő és társai ellen

Helyi hírek Ország

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Boldog István fideszes országgyűlési képviselő és nyolc társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A KNYF hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Boldog Istvánt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

A Nemzeti Adó- és Vámhatóság Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságán indult, majd a Központi Nyomozó Főügyészségre áttett ügyről azt írták, hogy a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is.

Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.
A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn kilenc ember ellen emelt vádat, akik közül Boldog István és Fehér Petra – a megyei közgyűlés korábbi alelnöke – közszereplő.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük