Harmadszor szervezi meg nyári fesztiválját a Szegedi Vízi Színházat július 1. és 10. között a Szegedi Pinceszínház. A szezon pénteken este egy ősbemutatóval indul, A szegedi boszorkányok című történelmi thrillert a fiatalokból álló Genéziusz Színház társulata adja elő Tisza-parton.
Az 1728-as év rendkívüli aszályos év volt Szegeden. Üresek maradtak a magtárak, a termések elszáradtak, és enyhítő eső helyett jégeső pusztított. Ebben a feszült helyzetben kezdődött meg az 1728-as nagy szegedi boszorkányper – írja a város önkormányzati portálja, a szeged.hu. A kétrészes történelmi thrillerhez a szövegkönyvet, az eredeti periratok felhasználásával, valamint Aba Iván, azonos című regénye alapján, Horváth István írta.
Július 2-án, szombaton délelőtt 11 órától a Görbetükör társulat Varázsló iskola című gyerekdarabját láthatják a legkisebbek, míg vasárnap délelőtt ugyancsak a fiataloknak szóló Kiskakas gyémánt félkrajcárja látható. Este fél 9-től pedig a Zentai Magyar Kamaraszínház hozza el a Szegedre a Tündér Míra című ifjúsági előadást.
Hét közben is lesznek előadások, 8-án, péntek estére egy zenés felnőtteknek szóló darabbal készülnek. A Villon-Faludy Megáldva és leköpve mindenütt című egy egyszemélyes darab főszereplője Gál Tamás. Szombaton este a Szegedi Pinceszínház ifjúsági musicalje, A banda lesz látható. Varga Bálint és Janik László közös darabja ezúttal vidám és komoly témák egyvelegéből gyúr drogprevenciós, érzékenyítő előadás.
A Vízi Színház zárónapján, július 10-én a Batyu Színház előadásában lesz látható a Beatrix, avagy Mátyás okos felesége című gyermekeknek szóló előadás, majd este a Magyarock dalszínház Női nem című musical comedyjával véget érnek az idei vízparti játékok.
Az előadásokat most is a Huszár Mátyás rakparton, a Tisza Dokk és a vízirendészeti úszómű közötti partszakaszon berendezett több mint háromszáz fő befogadására alkalmas szabadtéri játszóhelyen láthatja majd a közönség.
A nyitókép egy 2021-es előadás részlete, fotó: Frank Yvette