Szeged, Erdő Lakói Családi Bölcsőde, bölcsőde, gyerek, ellátás, magán

Minibölcsőde létesült Alattyánban

Helyi hírek

 Minibölcsőde létesült Alattyánban, a gyerekeket május 2-ától fogadják a hét férőhelyes intézményben – közölte a több mint kétezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere az MTI-vel.

Huszár Arnold (független) elmondta: egyre több a fiatal a településen, ahol több mint nyolcvan három év alatti gyermek és sok, jelenleg gyermeket váró család él. Hozzátette: a szülők részéről egyre nagyobb volt az igény a bölcsődei ellátás megszervezésére az elmúlt időszakban. A beruházás hosszú távon növeli a kistelepülés népességmegtartó erejét, valamint annak köszönhetően új munkahelyek is létrejöttek – jegyezte meg.

A polgármester elmondta: a minibölcsőde létesítésére a helyi önkormányzat több mint 70 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert korábban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán. A 2019-ben indult kivitelezés tavaly nyáron ért véget, azóta a működési engedélyt is megkapta az intézmény, ahol május 2-ától fogadják a gyerekeket – tájékoztatott.

A minibölcsőde a Petőfi Sándor utcában levő önkormányzati telken, egy parasztház helyén épült. A projekt eszközbeszerzést, megújuló energiaforrások, játszóudvar és parkoló kialakítását is tartalmazta.

A település vezetője kitért arra is: a növekvő gyermeklétszám miatt a település három csoportszobás óvodáját négycsoportosra bővítik majd, jelenleg a közbeszerzési eljárás van folyamatban. Alattyánban működik általános iskola is – közölte Huszár Arnold.