Szputnyik vakcina

Tényleg elmarad a tömeges oltás, így magyarázza az államtitkár

Ország
Koronavírus

Az oltási program rendben halad, csak a hétvégére tervezett AstraZeneca-oltást halasztják – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

Csütörtökön 77 ezer 513 oltást adtak be, az egész héten várhatóan több mint 400 ezret fognak. Ebből 114 ezer 660 Pfizer vakcinát a kórházi oltópontokon, több mint 40 ezer Modernát a szociális intézményekben, 250 ezer Sinopharmot pedig a háziorvosok adnak be a hét folyamán. Folytatódik az oltás az egészségügyben és a szociális intézményekben, a terv szerint a következő napokban több mint 400 ezer vakcinát adnak be – mondta az államtitkár. Hozzátette: eddig összesen 862 ezer 953 első oltást adtak be, és 279 ezer 727 másodikat.

Elmarad a hétvégi tömeges oltás – jelentette be a kormány, majd törölte a hírt

Közölte: “Összesen túl vagyunk már az 1 millió 142 ezer szúráson”, ami 10,9 százalékos átoltottságot jelent, ezzel Magyarország Európában a 3. helyen áll. “Ütemesen és jól haladunk, ez a dinamizmus optimizmusra ad okot” – mondta György István.

Mintegy 74 ezer AstraZeneca esetében az sms kiértesítéses technika “a regisztráltak és az állami adatbázis közötti gyakorlatban jelentkező szinkronizációs problémák miatt most felfüggesztésre kerül”, de nemsokára beoltják azokat, akik már kaptak értesítést. Ők rövidesen új értesítést kapnak sms-ben.

“Mindenkitől elnézést kérünk, akinek ez kellemetlenséget okozott” – mondta az államtitkár.

Ellenzék: összeomlott a kormány járványkezelése

A kormány járványkezelésének pénteki összeomlásáról beszéltek ellenzéki politikusok az ellenzéki pártok által létrehozott Covid 2021 vizsgálóbizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Lukács László György, a Jobbik alelnöke szerint nagyban hozzájárul a védekezés kudarcaihoz, hogy 2015-ben az egészségügy államigazgatási rendszerét szétzilálták, a legfontosabb járványügyi szervezetet, az ÁNTSZ-t “sikerült tönkretenni”.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta: nemhogy élen nem jár az ország a járványkezelésben, hanem a kormány helye inkább a szégyenpadon van. Sérelmezte, hogy bár egy éve lett volna rá, a kormány nem készített megfelelő oltási tervet.

“Mi a bánat folyik itt? Mit csinál Orbán Viktor?” – tette fel a kérdést Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője azzal kapcsolatban, hogy elhalasztották a hétvégére tervezett tömeges oltást. “Miről nemzeti konzultál ez az ember? Nyitásról, amikor éppen zár?” – fogalmazott.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese arról beszélt: a testület által meghallgatott beszámolókból az derült ki, hogy a kormány mind a járványkezelésben, mind a gazdasági területen “elégtelen osztályzatot kapott”. Alkalmatlannak és felkészületlennek minősítette a kormányzatot.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese olyan intézkedéseket szorgalmazott, amelyek “jövedelembiztonságot” eredményeznek szinte mindenki számára, a többi közt az önkormányzati segélyek forrásainak emelését vagy a kisnyugdíjasok járadékának növelését sürgette.
Iker Áron, a Momentum közpolitikai igazgatója szerint a kormány válságkezelése úgy írható le: későn és keveset.