Orbán Viktor

Századvég: “Orbán Viktor a fővárosban is népszerűbb, mint Márki-Zay Péter”

Ország

A Századvég márciusi közvélemény-kutatása szerint a politikailag aktívak közül csaknem kétszer annyian látnák szívesebben Orbán Viktort kormányfői pozícióban, mint Márki-Zay Pétert.

Az intézet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette, a megkérdezettek 62 százaléka a regnáló miniszterelnököt, Orbán Viktort látná szívesebben az ország élén a következő kormányzati ciklusban is, ezzel szemben Márki-Zay Péternek, “a balliberális pártok kormányfőjelöltjének” megválasztását csupán 32 százalékuk támogatná. A Századvég érdekességként említi, hogy 2021 októberében még a megkérdezettek 41 százaléka látta volna szívesen a hódmezővásárhelyi polgármestert a miniszterelnöki pozícióban, vagyis Márki-Zay Péter tábora 9 százalékponttal csökkent az elmúlt hónapokban. Kiemelték, hogy Orbán Viktor a fővárosban is népszerűbb, mint Márki-Zay Péter.

“Lakóhely szerinti bontásban megközelítve a miniszterelnök-preferenciákat elmondható, hogy a baloldali erők kormányfőjelöltje – a vidéki szavazók mellett – már a fővárosi választók többségét sem tudja sikeresen megszólítani” – fogalmaztak.

A felmérés szerint a budapestiek 52 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnök újraválasztását támogatná, míg Márki-Zay Pétert 43 százalékuk látná szívesen az ország élén. Ezen felül a megyeszékhelyen élők 58 százaléka, a városok és falvak válaszadóinak 68 és 66 százaléka Orbán Viktort támogatná baloldali kihívójával szemben – tették hozzá. A Századvég aláhúzta, 10-ből 1 bizonytalan szavazó állna az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellé.

Közölték, a regnáló miniszterelnök a legfiatalabb választói közegben is népszerűbb Márki-Zay Péternél: a 18-29 éves szavazók 48 százaléka Orbán Viktort, 41 százalékuk a hódmezővásárhelyi polgármestert látná szívesebben kormányfőként a következő ciklusban. Márki-Zay Péter a politikai szempontból bizonytalanok körében sem számíthat jelentős támogatásra. A bizonytalan szavazók 43 százaléka Orbán Viktort, míg 10 százalékuk Márki-Zayt látná szívesen az ország élén a következő négy évben – olvasható a Századvég közleményében. A kutatás kitért arra is, hogy a politikai értelemben középen álló megkérdezettek 45 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnököt, míg 44 százaléka a kihívóját támogatná. A Századvég felmérését a politikai szempontból aktív felnőtt magyarok, vagyis a választási részvételüket biztosra vagy valószínűre ígérők körében végezte.