Diáktüntetők a Karmelitánál

Dulakodással ért véget a pénteki diáktüntetés a Karmelitánál, Hajdú-Biharból is érkeztek demonstrálók

Ország

Az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tüntetett az Egységes Diákfront más szervezetekkel együtt pénteken Budapesten.A Margit híd budai hídfőjénél gyülekező tömeg átvonult a Kossuth Lajos téren felállított színpad elé, ahol a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) zászlóját helyezték el. A tömegben feltűnt számos ellenzéki politikus és aktivista, többek között Tordai Bence (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hadházy Ákos (független), valamint Pankotai Lili diákaktivista.

A tömeg előtt Törley Katalin, a Tanítanék mozgalom aktivistája “hatalmi elnyomásról” és “bosszúálló státusztörvényről” beszélt. Hozzátette, az eddigi tiltakozásoknak alig van eredményük, de sikernek tekinti a tanárok-diákok-szülők összefogását, valamint a nemzetközi figyelmet, amit kiváltottak az eseményeik.

Megpihenni továbbra sem szabad, mert a kormány “eltapossa a gyengéket, bátorítja az intézményes rasszizmust”, miközben a kiváltságosokat kordonokkal zárja el – hangoztatta Törley Katalin.

Szendrei Zoltán, a PDSZ országos választmányi tagja a rendezvényen bejelentette, hogy az alacsony fizetés miatt elhagyja a tanári pályát, ám a maradók érdekében a bérek emelését és a munkaterhek csökkentését követelte. Sürgette emellett az oktatásra fordított költségvetési keret növelését, valamint önálló oktatási minisztérium felállítását hozzáértő tárcavezető irányításával.

A rendezvény végén a résztvevők a Fridays for Future mozgalom klímatüntetéséhez csatlakozva a Lánchíd irányába vonultak tovább.

A két demonstráció résztevőinek találkozása után az egyesült csoportok elindultak az Alagúton át a túloldalon felállított színpadhoz, ahol elhangzottak a szónokok beszédei.

A tüntetésen részt vett a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület – MIAKÖ is, karöltve a gödi akkugyár-ellenes formációval:

 

“Mocskos Fidesz! Konzultálni jöttünk!”

Telex közvetítése szerint a Fridays for Future rendezvénye után egy csapat tüntető „Mocskos Fidesz”-t skandálva megindult Orbán Viktor kolostora felé, de a lépcső tetején rendőrök állják el az útjukat. „Konzultálni jöttünk” – kiabálták a diákok.

„Bűnözőket védtek!” – skandálták a diákok, miközben farkasszemet néztek a rendőrökkel a Karmelitához vezető lépcsők tetején.

Diáktüntetők a Karmelitánál

Később a diákok egy része elkezdte tolni a rendőrsorfalat a Karmelitához vezető lépcsők tetején. „Gyerekeket bántasz” – kiabálták a diákok. Néhányan hergelték a tömeget, közben a rendőrség figyelmeztette a diákokat, hogy távolodjanak el a rendőrsorfaltól, mert „magatartásuk tragédiához is vezethet”.

A diákok a Hunyadi János út tetején ütköztek ismét a rendőrsorfalba, ahol a rendőrök megint figyelmeztették őket, hogy távolodjanak el a sorfaltól, mert a magatartásukkal balesetveszélyt idéznek elő. A Hír TV munkatársai bementek a tömegbe videózni, miután a diákok egységesen „Hazudik a tévé” skandálásba kezdtek. Végül a diákok elindultak haza, Orbán Viktorral ezúttal sem sikerült konzultálniuk.

A rendőrség szerint egyes tüntetők jogsértést követtek el

A police.hu-n az alábbi közleményt jelent meg, nem sokkal a tüntetés után:

A 2023. szeptember 15-ére bejelentett és tudomásul vett gyűlésen a részt vevők közül négyen a Kossuth téren, a Rákóczi szobornál pirotechnikai eszközt működtettek el, amely miatt a rendőrök intézkedtek és velük szemben szabálysértési feljelentést tesznek.

A bejelentett és tudomásul vett gyűlés befejezését követően a korábbi gyűlésen résztvevők egy csoportja jogellenesen a Király lépcsőn át a Budai várba vonult.

A jogellenesen felvonult csoport a rendőrsorfalat lökdösni kezdte, a rendőrök a balesetveszély elkerülése érdekében többször felszólították őket magatartásuk befejezésére

– olvasható a rendőrség tájékoztatójában.