Bíróság elé áll a 15 éves rabló

Rendőrség

A nyomozás adatai szerint 2015. november 20-án 10 óra körüli időben, Berettyóújfaluban, a Dózsa György és Kölcsey utcák kereszteződésénél egy fiú követett egy ott sétáló idős nőt. Amikor a fiatalkorú az asszony mellé ért, akkor nagy erővel lerántotta a sértett vállán lévő táskát, aminek következtében a hölgy a földre esett.

A fiú ezután a táskával együtt elszaladt a helyszínről, azonban egy járókelő meghallotta a néni segélykiáltásait és a támadó után szaladt. A férfi utolérte és a helyszín közelében visszatartotta a járőrök megérkezéséig a fiatalembert, majd értesítette az esetről a rendőrséget.

A rendőrök a helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2015. november 22-én elrendelt. A bűncselekmény következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett könnyű sérüléseket szenvedett. Az eltulajdonított táskát és az abban lévő értékeket a rendőrök így hiánytalanul visszaadták a tulajdonosnak.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 15 éves fiú ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.