Két segédmotoros kerékpárt lopott, de a rendőrök elfogták

Rendőrség

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták azt a kunhegyesi férfit, aki meglopta vendéglátóit – írta meg a police.hu

A Karcagi Rendőrkaptányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kunhegyesi lakos ellen.

A 32 éves férfi 2020. május 28-án az esti órákban az egyik helyi vendéglátó egységből távozó két személyt követte hazáig, majd bement utánuk az ingatlanba. A házigazda ismerte, ezért fogadta és étellel kínálta a váratlan látogatót, akivel egyikük kis idő elteltével visszament a vendéglátó helyiségbe, majd elváltak útjaik.

A helyi lakos ismét megjelent az ingatlannál, ahol korábban vendégeskedett, és bement az udvaron lévő melléképületbe, onnan elvitt két segédmotoros kerékpárt, egy fűkaszát, valamint több műszaki cikket és egy doboz mosókapszulát. Az adatgyűjtés során a rendőrök rövid időn belül azonosították a jogsértőt, akit elfogtak és előállítottak a Kunhegyesi Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozók a kutatás során megtalálták és lefoglalták az ellopott tárgyakat, majd visszaadták a tulajdonosának.