A rendőrök rakták össze a telefont

Rendőrség

Gyorsan reagáltak az intézkedők a telefonos segítségkérésre Jászapátin.

Telefonon kértek segítséget 2020. november 14-én, az esti órákban a helyi rendőröktől azok a budapesti hozzátartozók, akik már egy ideje nem érték el a nagymamát. A nagy távolság miatt telefonon tartották egymással a kapcsolatot, azonban egy ideje kikapcsoltat jelzett a készülék, és nem tudták, hogy mi történhetett az idős szülővel.

A szükséges egyeztetéseket követően a Jászapáti Rendőrörs két beosztottja azonnal elindult, majd megjelent a megadott címen, ahova nem volt egyszerű a bejutás, mivel a csengő sem működött. Az egyenruhások az ablakon kinéző hölgynek igazolták magukat és megnyugtatták, hogy segíteni jöttek. Amikor beengedte őket, az idős asszony meglepettségében csak annyit tudott mondani: „Maguk tényleg azért jöttek, hogy megnézzék, jól vagyok -e?”

A hölgy kérdésükre elmondta, hogy a telefont elejtette, ami ennek következtében szétesett, és nem tudta hogyan kell összerakni. A rendőrök pillanatok alatt üzembe helyezték a készüléket, és segítettek annak bekapcsolásában. Az első hívás a segítséget kérő családnak szólt, akik a még ott lévő rendőröknek köszönetet mondtak a gyors és segítőkész intézkedésért.