Készpénzt és mobiltelefonokat tulajdonított el

Rendőrség

A megalapozott gyanú szerint, a jogsértő egy este két fegyverneki ingatlanból tulajdonított el készpénzt és mobiltelefonokat.

Két bejelentést érkezett a rendőrségre Fegyvernekről 2021. február 17-én. Az egyik bejelentés adatai szerint, ismeretlen személy ment be egy fegyverneki – jelenleg nem lakott – ingatlan udvarára 2021. február 16-án 19 óra 30 percet követően. A jogsértő az udvaron elhelyezett büfékocsiból készpénzt és mobiltelefonokat lopott el. A másik bejelentés alkalmával a sértett elmondta, hogy fegyverneki családi háza udvarán álló gépjárművéből ismeretlen személy iratokat, bankkártyát és készpénzt tulajdonított el. A rendőrök az elvégzett nyomozási cselekmények során azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kunmadarasi lakost. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 32 éves férfit, aki beismerő vallomást tett. Kihallgatásakor elmondta, hogy a jogsértéseket követően a vízparton elaludt, majd a megszerzett pénzből italt és élvezeti cikkeket vásárolt magának, az iratokat pedig eldobta. Az egyenruhások a terhelt ruházatának átvizsgálásakor megtaláltak és lefoglaltak két mobiltelefont, amit a sértett részére visszaadtak.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság kétrendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük