Megfejtették a csépai rejtélyt

Rendőrség

Min múlik az, hogy 12 év elteltével a rendőrség képes felderíteni egy már-már reménytelennek gondolt gyilkosságot? És mennyire fontos egy tárgyi bizonyítékokkal alátámasztott ügyben, hogy a gyanúsítottak tesznek-e beismerő vallomást?

Ronyecz Csaba alezredest, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiemelt főnyomozóját kérdeztük azok után, hogy a bíróság meghosszabbította a csépai gyilkosság gyanúsítottainak letartóztatását.

Csépai házában öltek meg egy 79 éves nőt 2008. november 21-én, de előtte egy órán át vallatták. Hiába bántalmazták, nem árulta el, hol rejtette el értékeit. A tettesek végül két gyűrűvel és az áldozat füléből kiszedett aranykarikával távoztak.

– Rengeteg ügyet néztünk át tavaly tavasszal, így került a látóterünkbe a csépai emberölés – nyilatkozta Ronyecz Csaba alezredes. – Átolvastuk és kiértékeltük az ügy iratait, átnéztük a bűnjeleket. Ezek alapján jutottunk arra, hogy komoly esélyünk lehet a felderítésre.

A holttest felfedezését követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság indított nyomozást. Az egyedül élő, de szellemileg és fizikailag is jó állapotban lévő asszonyt a teljes testén bántalmazták, de a fejét is ütlegelték, ami koponya alatti vérzést okozott. Végül fojtogatás okozta a halálát. A zsaruk az 1600 lelket számláló település szinte minden lakóját meghallgatták, de ez sem vitte őket közelebb a megoldáshoz. Két évig nyomoztak, majd felfüggesztették az eljárást.

– Mi több irányba indultunk el. Egyrészt tudtuk, hogy alkalmi munkákat vállalt az asszonynál egy fiatalember, aki ugyanabban a csépai utcában lakott. Kifigyelte, a nő hol dugja el az értékeit, és fél évvel a gyilkosság előtt pénzt lopott tőle – folytatja a kiemelt főnyomozó. – Miután lelepleződött, az ember­ölési ügyben tanúként kihallgatták. Feltűnt nekünk, hogy a gyilkosság tettesei azokon a helyeken kutattak az értékek után, mint amelyeket ez a fiatalember a nő rejtekhelyeiként említett a vallomásában. Őt nem tudtuk kihallgatni, ugyanis 2009 nyarán életét vesztette. Hozzá kapcsolódó személyeket kerestünk, mert véletlenül vagy készakarva, de ő lehetett a rablógyilkosság tippadója.

A nyomozás első szakaszában a megvert és megfojtott nő ruháján nem kerestek genetikai profilt. A KR NNI nyomozói viszont arra jutottak, hogy az áldozat biztos közeli kontaktusba került az elkövetővel. Bár az idő múlásával csökkent annak az esélye, hogy az igazságügyi szakértő használható DNS-t talál, de ebben az ügyben ez sikerült, és ez hozott fordulatot. Olyan nyomokat találtak az áldozat pulóverén, amiből genetikai profilt lehetett felállítani.

– Azt gondoltuk, ha nem a településen, akkor annak környezetében lakhat az elkövető – idézte fel a nyomozás legizgalmasabb időszakát az alezredes. – Már akkor több adat szólt arról, hogy nem egy tettest kell keresnünk. Sorra ellenőriztük a környező településeken élő, és korábban élet vagy vagyon elleni bűncselekményeket elkövető férfiakat. Így sikerült azonosítani a most 39 éves, öcsödi B. Károlyt, aki egy másik ügy miatt szerepelt a bűn­ügyi nyilvántartásban. Elfogtuk és még decemberben őrizetbe vettük. Egy napig tagadott. Ezután Petőfi Attila vezérőrnagy irányításával konzultáltunk a folytatásról, és másnap egy jól megválasztott kihallgatási taktikának köszönhetően beismerő vallomást tett.

Az is igazolódott, amit a helyszínelés alapján is sejtettek: két elkövető volt. Egy beismerő vallomást fenntartásokkal kell kezelni, de B. Károly olyan részleteket mondott el, amiket csak az elkövető tudhatott.

– Eleinte nagyon határozottan állította, hogy nem ismerte az áldozatot, és soha nem járt nála. Nyilván ezek után nehezen tudta volna megmagyarázni, hogy a biológiai anyagmaradványai miként kerültek a nő pulóverére – fejtette ki az alezredes. – Részben e bizonyíték hatására tett beismerő vallomást. Elmondta, hogy ő az egyik tettes, majd megnevezte bűntársát, a 36 éves F. Istvánt is, aki a rokona volt annak a fiatalembernek, aki meglopta az asszonyt fél évvel az emberölés előtt.

F. István a mai napig tagadja a gyilkosságot. B. Károly vallomásából állt össze a kép, hogy mi történhetett 2008. november 21-re virradóra a csépai házban. A két Öcsödön élő férfi véletlenül találkozott a községben. Akkor vetette fel F. István, hogy él egy idős nő Csépán, akinek sok pénze van, amit érdemes lenne megszerezni. B. Károly nagyon gyorsan igent mondott az elképzelésre. Éjjel autóba ültek, átmentek Csépára, és tettek néhány kört a ház körül. Felderítették, hogyan tudnak bejutni a házba. Napokkal később követték el a gyilkosságot. Átmásztak a kapun, vittek magukkal egy drótvágó ollót, amivel a falon futó telefonvezetéket átvágták. Felmentek az első teraszra, és a drótvágóval beütötték a bejárati ajtó ablaküvegét, azon keresztül másztak be a házba.

– Az idős asszony felébredt az üvegcsörömpölésre, és a nappalijában szembe találta magát a két férfival – folytatta az alezredes. – Egy bottal a kezében próbálta védeni magát, de semmi esélye nem volt velük szemben. Dulakodás közben elesett, a két férfi bevitte a hálószobába. Elindult a kutatás. Az értékeiről kérdezték. Folyamatosan faggatták. Többször megütötték a testét és a fejét is, de ő nem tört meg, sőt többször segítségért akart kiabálni.

A rendőrök a gyilkosság felfedezésekor ugyanott, a hálószobában találták meg a holttestét. B. Károly szerint mielőtt elhagyták a házat, F. István egy párnával fojtotta meg az idős asszonyt. A nyomozás fogja tisztázni, hogy eleve gyilkolni mentek-e Csépára, vagy később határozták el, hogy végeznek az áldozattal. A rendőrök a helyszíneléskor megtalálták a nő félretett pénzét, 3 millió forintot.

Miután decemberben B. Károly beismerő vallomást tett, a kiemelt főnyomozó beszélt a 79 éves asszony legközelebbi rokonával, a keresztlányával.

– Nehéz visszaadni, leírni, hogy milyen hálásak tudnak lenni a hozzátartozók, amikor 5-10 vagy akár 20 év után az ember megfejt egy ilyen ügyet – mondta Ronyecz Csaba alezredes. – Azt, amit ilyenkor érez az ember, nem lehet semmilyen más elismeréssel vagy jutalommal felülmúlni. Igazából ez a non plus ultrája ennek a munkának.

P. GÁL JUDIT

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, rendőrség