Dísznövényeket lopott a páros

Rendőrség

Az egyik gyanúsított a smaragdtujákat, a másik terhelt pedig a rózsafákat szemelte ki magának Jászapátin.

Ismeretlen személy bement egy Jászapátiban található kertészet udvarára 2021. március 14-én az esti órákban, és onnan 4 smaragdtuját tulajdonított el.  A helyi egyenruhások a feltételezett elkövetőt hamarosan azonosították, majd elfogták és előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol a 23 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták.

Egy napon múlva ugyanazon kertészet sérelmére megvalósított újabb lopás miatt kellett intézkedniük a jászapáti rendőröknek. A rendelkezésre álló adatok szerint, ismeretlen személy a kertészet udvarára bement 2021. március 15-én 8 óra és 16 óra között, és onnan 4 magastörzsű rózsafát tulajdonított el.

A jászsági egyenruhásokat egy éles emlékezetű szemtanú segítette, aki pontos személy- és ruházatleírást adott a feltételezett elkövetőről. A rendőrök hamarosan szembetalálkoztak az út szélén baktató feltételezett elkövetővel, akit elszámoltattak, majd bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Jászapáti Rendőrőrsre. A fiatalkorú gyanúsított kihallgatásakor beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a rózsafákat egy helyi lakosnak adta el. A nyomozók az alkalmi vevőnél megtalálták és lefoglalták a dísznövényeket, amiket a sértettnek visszaadtak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság mindkét ügyben lopás vétség miatt folytat vizsgálatot.