Katalizátorokra utazott

Rendőrség

A rendőrök őrizetbe vettek egy kunhegyesi férfit, akit többrendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Ismeretlen személy egy gépkocsi katalizátorát akarta leszerelni az autóról egy kunhegyesi családi háznál 2021. március 16-án a kora délutáni órákban. A hívatlan vendég az ingatlan udvarában álló gépkocsit emelővel szerette volna megemelni, mikor a tulajdonos tetten érte. A sértett számon kérte az idegent, aki a lebukás miatt fogta az emelőjét, majd zsákmány és szó nélkül elment a helyszínről. A sértett bejelentést tett a rendőrségen. Az egyenruhások adatgyűjtést követően, személyismeretüknek köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a Kunhegyesi Rendőrőrsre és gyanúsítottként kihallgattak. A rendőrök megállapították, hogy a jogsértő több hasonló vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható. A nyomozók a 25 éves helyi férfi őrizetbevételéről határoztak, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A Karcagi Rendőrkapitányság 5 rendbeli lopás vétség, valamint 2 rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.