Nem volt karácsonyfája, lopott egyet egy 20 éves férfi a jászságban

Rendőrség

Egy jászkiséri lakos tett bejelentést a rendőrségen 2021. december 25-én, hogy Szenteste elmentek a rokonokhoz, majd Karácsony első napján délután tértek haza, és míg a házuk üres volt betörtek hozzájuk. A család karácsonyfájáról ismeretlen leszedte a díszítést, majd a fenyőt, több hosszabbító kábellel és egy játékautóval együtt elvitte. A jászsági rendőrök adatgyűjtés során azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét és előállítottak a Jászapáti Rendőrőrsre egy jászkiséri lakost. A gyanúsítottként kihallgatott 20 éves férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy nem volt otthon fenyőjük, ezért vitte el magával. A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy ugyanez a férfi 2021. december 1-jén is bement a családi házba mikor az ott lakók szintén távol voltak. A jogsértő akkor egy mobil telefont a töltőjével, valamint egy hosszabbítót tulajdonított el. A rendőrök a fenyőt a férfi otthonában feldíszítve megtalálták, a fát lefoglalták és a tulajdonosának visszaadták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük