Szombat éjjel megműtötték Miklós Edit térdét, aki az alpesi sízők világkupa-sorozatának ausztriai állomásán, a szombati szuperóriás-műlesiklás során bukott, és szenvedett keresztszalag-szakadást.
“Editet megműtötték szombat éjjel, az ő és kezelőorvosa elmondása szerint nagyon jól sikerült az operáció. Ami ezen kívül fontos, hogy Editnek jó kedve van, és mi is pozitívak vagyunk a felépülését illetően. Ami biztos, hogy sajnos kihagyja a februári olimpiát”
– idézte a Magyar Síszövetség vasárnapi közleménye Stark Mártont, az alpesi szakág szövetségi kapitányát. Hozzátette, kezelőorvosa, Christian Schenk úgy nyilatkozott, hogy orvosi szempontból Edit folytathatja karrierjét. “Nagyon reménykedünk, hogy Edit, akárcsak tavaly, most sem adja fel, de ez az ő döntése, sok nehézségen ment keresztül karrierje folyamán, de bízunk benne, hogy lesz kedve és ereje folytatni a sízést A síszövetség vezetése mindenben támogatja őt” – tette hozzá.
“Jól vagyok, sokkal nehezebb feldolgozni a mostani sérülést, mint a tavalyit, de jól érzem magam, a műtét jól sikerült”
– mondta Miklós Edit, aki részletesen is beszámolt sérüléséről, s a rehabilitációról: “A keresztszalagom elszakadt, melyet ki kellett pótolni egy szalaggal a combom hátsó feléből, a belső szalag is szakadt volt, de azt össze tudták varrni. A külső és belső meniscus is ki volt mozdulva, visszarakták a helyére. Az első 10 napban 15 kg-val terhelhetem a lábam, majd 30 kg-mal, és 3 hét múlva ráállhatok.”
Miklós Edit kijelentette, fontos, hogy nem a korábbi sérülésére sérült rá újra.
“Én mindig csak előre haladok, fokozatosan tűzzük ki a célokat. Egyelőre az a fontos, hogy lábra álljak, a következő időszakban a gyógytorna lesz főszerepben. A jövő évi világbajnoksággal kapcsolatban egyelőre még nem nyilatkozom”
– tette hozzá.
Stark Márton kijelentete, amint döntés születik arról, hogy Miklós Edit kiesésével az alpesi szakág mely versenyzőket indítja a téli olimpián, tájékoztatják a közvéleményt.
Miklós Edit szinte napra pontosan egy éve sérült meg az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben, a világkupa edzésén, ezután mindkét térdét meg kellett műteni. Küzdelmes rehabilitációs időszak következett a számára, majd augusztusban kezdte el a havas edzéseket, és december elején tért vissza Lake Louise-ban a világkupa-sorozatba.