Május 9-én zárul az idény az OTP Bank Ligában

Sport

Módosította az idény hátralévő versenyprogramját a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége a hétfői ülésén, így az OTP Bank Liga május 9-én befejeződik, hogy a válogatott több felkészülési időhöz jusson a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokság előtt.

“A változtatások kivétel nélkül a sikeres Európa-bajnoki felkészülést szolgálják” – olvasható az MLSZ honlapján közzétett beszámolóban.

A MOL Magyar Kupában is érdekelt együttesek a nemzetközi trendnek megfelelő módon szerda-szombat ritmusban játsszák tétmérkőzéseiket. A fűthető pályáknak köszönhetően az OTP Bank Liga a rövid téli szünet után január 23-án, míg a kupaküzdelmek február 9-én folytatódnak. Az őszi szezonból elhalasztott mérkőzéseket január 31-ig le kell játszani. Január utolsó napján folytatódik a Merkantil Bank Liga is – közölte a szövetség.

A cikk szerint a szintén részben hazai rendezésű Eb-n érdekelt U21-es válogatott a módosításnak köszönhetően tíz napot készülhet a március 24-i, németek elleni nyitómérkőzésre, amelyet három és hat nappal később a románok és a hollandok elleni csoportmeccs követ.

“A versenynaptár módosítása a hazai bajnokságban szereplő felnőtt válogatott játékosokat is kedvezően érinti, hiszen a szövetségi kapitány a felszabadított időszakokban edzőtáborban készítheti fel a csapatot előbb a márciusi vb-selejtezőkre, májusban pedig az Eb-re” – áll a közleményben, amelyből az is kiderült, hogy a korai zárás érdekében előrébb hozták a MOL Magyar Kupa döntőjét is, amelynek új időpontja így május 5. lett.

Az elnökség konferenciahívás keretében meghallgatta Marco Rossi szövetségi kapitány beszámolóját, aki kiemelte, a játékosok szemléletének fejlesztése volt a legfontosabb feladata az elmúlt időszakban.

A magyar válogatott Bulgária 3-1-es és Izland 2-1-es legyőzésével kvalifikált a pótselejtezőből a kontinensviadalra, amelyen előbb június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, június 23-án pedig Németország vendége lesz Münchenben a csoportkörben.