Sajnos Balog Zoltán nem akarja megérteni, hogy azzal, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a püspöki székhez csak az egyháznak árt, minden egyes nap, amíg hivatalban van. A hívek számára ez az ügy egy óriási csalódás. Persze a klérus tagjai vegyesen viszonyulnak Baloghoz, mivel az elmúlt években az ő kapcsolatai révén jutottak több ingatlanhoz is. Ennek a jó kormányzati kapcsolódásnak most viszont vége. Amíg Balog püspök lesz, addig a miniszterelnök nyíltan csak úgy tudja támogatni az egyházát, hogy azzal kritikák kereszttüzébe került. Bár ezek után lehet nem is szeretné támogatni, hiszen két megbízható női politikust vesztett az ügy miatt a Fidesz.
Az egyházon belüli hangok persze fel fognak erősödni. Az idő nem Balognak dolgozik. Első körben kevesebben mennek templomba, második körben, ami májusban zárul, kevesebb lesz az egy százalékos felajánlás. Ez már most száz milliókban mérhető veszteség lesz. Tavaly 2.657.460.792 forintot kapott az egyház a NAV adatai szerint.
Kérdés, hogy mennyi ideig tud Balog kibújni a felelősség alól, mondván, hogy a zsinati elnöki tisztségről már lemondott. A hívek és a társadalom számára is a legjobb megoldás a teljes visszavonulása lenne. Ennél kisebb ügyekért is vettek már el palástot.
N.Nagy Sándor