Donald Trump

Trump: hamarosan megkezdődik a vírusellenes szer klinikai tesztelése

Világ
Koronavírus

Hamarosan megkezdődik az új típusú koronavírus elleni szer klinikai tesztelése New Yorkban – mondta az amerikai elnök helyi idő szerint hétfő este a Fehér Házban.

Donald Trump a járványellenes harc kormányzati munkacsoportjának szokásos napi sajtótájékoztatóján kifejtette: már létező gyógyszereket próbálnak tesztelni, hogy vajon együttes alkalmazásuk mennyiben alkalmas a betegség kezelésére. Mint mondta, az egyik ismert maláriaellenes gyógyszert kombinálják egy másik készítménnyel.
Közölte azt is, hogy a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) több mint 13 millió darab orvosi maszkot oszt ki még ezen a héten.

Trump leszögezte: “nem engedi”, hogy ez a vírus hosszú távú gazdasági-pénzügyi problémává váljon az Egyesült Államok számára, a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) egyelőre 15 napig érvényes előírásainak lejárta után pedig felülvizsgálja az érvényben lévő intézkedéseket, korlátozásokat, és a kormányzat akkor hoz majd döntést arról, hogyan indítsa be ismét az amerikai gazdaságot. Utalt arra, hogy a kongresszusban a republikánusok és a demokraták éppen most tárgyalják az ezermilliárd dollárnál is nagyobb összegű gazdaságélénkítési tervezetet, amely a járvány okozta gazdasági visszaesést kívánja enyhíteni. Hangsúlyozta, hogy mindenki, a tagállamok kormányzói és a szövetségi kormányzat is egyféle tanulási folyamaton megy keresztül, a válság sok mindenre megtanította a politikusokat.

Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok különböző térségeit nem egyformán sújtja a járvány: a középnyugati államokban jóval kevesebb a megbetegedés, míg a járvány epicentruma a keleti és a nyugati parton, Kaliforniában és New Yorkban alakult ki. Emellett ismét elismerő szavakkal szólt Gavin Newsom kaliforniai és Andrew Cuomo New York-i kormányzók – mindketten demokrata párti politikusok – munkájáról. Trump fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy meg kell óvni az Egyesült Államok ázsiai közösségeit, mivel a koronavírus terjedése – mint fogalmazott – “nem az ő hibájuk”.

A megjegyzést a szakemberek annak tulajdonítják, hogy Trump rendszeresen “kínai vírusként” emlegeti a fertőzést, amit Peking többször is erősen kifogásolt, és a helyi sajtó szerint feltételezhetően az amerikai ázsiai közösségekben is félreérthetőnek tarthatnak.

Donald Trump a sajtókonferencia előtt írt alá elnöki rendeletet az árdrágítás megfékezésére. Az értekezleten ezúttal – Mike Pence alelnök és Deborah Birx orvos mellett – jelen volt William Barr igazságügyi miniszter is, aki elmondta, a minisztérium már megindította a nyomozást számos olyan esetben, ahol életbevágó fontosságú gyógyászati eszközök árdrágításáról érkezett jelentés. A tárcavezető hozzátette: az Egyesült Államok valamennyi, összesen 93 ügyészségén megbíztak egy-egy vezető ügyészt az ilyen ügyek kivizsgálásával.

Deborah Birx kitért arra is, hogy Washington figyeli a japán, a dél-koreai és a kínai járványellenes tapasztalatokat, azokból próbál következtetéseket leszűrni.