Majka

Prágában pókerezik Majka

Bulvár

Ráfér egy kis pihenés Majoros Péterre, hiszen nagyon sokat dolgozott a Sztárban Sztár leszek!-ben.

A műsor nem úgy ért véget, ahogy azt szerette volna, bár két versenyzője is a top 3-ban volt, végül Pápai Joci énekese, Kökény Dani nyerte a tehetségkutatót. Nem is reagált túl elegánsan a győzelmére Majka: kiborította a padlóra a gyerekpezsgőt, amivel koccintania kellett.

A forgatások, az ének- és táncpróbák, illetve élő adások után jogosan érezhette úgy az előadó, hogy egy kis pihenésre van szüksége, így háttérbe vonult pár napra a közösségi médiától is – írja a Blikk. A lap vette észre, hogy most azonban megtörte a csendet. Kiderült, nem akármilyen körümények között lazít Majka: Prágába utazott, hogy kedvenc játékának, a pókernek hódoljon, amit látszólag nagyon élvez, hiszen fontosnak tartotta, hogy posztoljon róla közösségi oldalán.

A világ legdrágább városa Prága…

– írta Instagramra feltöltött fotójához Majka. Követői azért remélik, nem veszített sokat a játékon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés