Gálával avatják fel a szentesi Tóth József Színházat pénteken

Kultúra

Szeptember 3-án ünnepélyes gálával avatják fel a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót, amely a Békéscsabai Jókai Színház üzemeltetésében fog működni.

A színháznak helyet adó, egykori Petőfi Szálló és Vigadó épületéről szólva Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta: “eredeti állapotában, népi szecessziós stílusban sikerült felújítani a szocializmus idején átalakított belső terű épületet. Az ékszerdoboz 370 néző befogadására alkalmas, korszerű színpadtechnikát, modern berendezéseket kapott”.

Mint kifejtette, Szentesen nem lesz állandó színházi társulat, a tervek szerint havi négy bérletes előadást tartanak a békéscsabai teátrum előadásában a Jókai Színház repertoárjából. Emellett havi két meghívott előadást látnak vendégül az ország más színházaiból, valamint négy gyermekelőadást is terveznek.

“Szeptember 3-án kétórás szabadtéri gála lesz a színház előtt. Bemutatkoznak a helyi művészeti együttesek, az előadóművésszé lett volt szentesi drámatagozatos gimnazisták, fellépnek a békéscsabai színház művészei, lesznek országos sztárok és cirkuszi produkció is” – sorolta Seregi Zoltán. A gála este a Jókai Színház produkciójával, Tamási Áron Vitéz lélek című darabjának előadásával zárul.

A rangos szentesi drámatagozatos Horváth Mihály Gimnázium saját helyiséget kap az épületben. A célok között szerepel, hogy a környékbeli települések, Csongrád, Hódmezővásárhely és Orosháza színházi ellátását is megoldja a szentesi intézmény, ezt kijáró közönségszervezők fogják segíteni.

Elindul a Szentesi Szalon is, amely kulturális központként fog működni az épületben. Itt tudományos, művészeti, sport és életmód témában lesznek kamaratalálkozók.

 

MTI