Közúti jogsértések elmúlt heti számai Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Rendőrség

A rendőrség eljárást indított jogsértő sofőrökkel szemben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 6, járművezetés az eltiltás hatálya alatt álló gépkocsivezetőt szűrtek ki a forgalomból. Az egyenruhások ellenőrzéseik során 6 gépkocsivezető vonatkozásában állapították meg azt, hogy úgy vettek részt a közúti járműforgalomban, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkeztek, ezért a rendőrség a 6 szabálysértő őrizetbe vételéről határozott.

Az ellenőrzések során a rendőrök 43 járművezetőnél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően ültek a volán mögé, 16 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 9 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 18 sofőrrel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.