Mobiltelefonjáért ütötte le azt az ismeretlen férfit Kunszentmártonban

Rendőrség

Egy csépai lakos ellen rablás bűntett elkövetése miatt folytatott nyomozást a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság. A férfi 2021. október 10-én a késő délutáni órákban Kunszentmárton egyik utcájában cigarettát kért és kapott egy számára ismeretlen férfitől. A megalapozott gyanú szerint a 20 éves fiatal meglátta, hogy az idegennél mobiltelefon is van, ezért úgy döntött, megszerzi a készüléket. Amikor a sértett tovább indult az utcán, a jogsértő utána ment és bántalmazta a férfit, aki a földre esett. A tettes ezt követően kivette a mobiltelefont a sértett ruházatából és sorsára hagyta a földön fekvő embert. A helyi lakos a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A bűncselekmény bejelentését követően az egyenruhások elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt, akit rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak. A férfi beismerő vallomást tett. A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és a bíróság elrendelte a letartóztatását. A rendőrök lefoglalták a gyanúsítottól a mobiltelefont, azt a tulajdonosnak visszaadták.

A rendőrkapitányság nyomozói az ügy vizsgálatát befejezték és a keletkezett nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.