Az MLSZ elkészítette a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os szezonjának menetrendjét.
A magyar szövetség (MLSZ) székházában csütörtökön lezajlott sorsolás szerint a bajnoki ezüstérmes Ferencváros Szombathelyen, míg a bronzérmes MTK Budapest a Puskás Akadémia otthonában lép pályára a július 17-19. között esedékes első fordulóban.
Az újoncok közül a Vasas a Diósgyőr vendége lesz, míg a Békéscsaba a Debrecent fogadja. A 12 csapatosra csökkentett élvonal nyitókörének hatodik összecsapásán az Újpest a Paksot látja vendégül.
Az MLSZ a sorsolás lebonyolításánál figyelembe vette többek között a nemzetközi kupákban érdekelt csapatok szereplését, valamint a stadionfejlesztési beruházások tervezett ütemezését is.
Az MTK a teljes idényben a Budapest Honvéd pályáján rendezi hazai mérkőzéseit, így a két klub ellentétes sorsolást kapott, akárcsak a Videoton és a Puskás Akadémia, mivel a bajnokcsapat tavasszal Felcsúton játssza hazai találkozóit a Sóstói Stadion jövő év elején kezdődő rekonstrukciója miatt.
Az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadion és a békéscsabai stadion csak feltételek megvalósulása mellett alkalmas élvonalbeli mérkőzés rendezésére. A Békéscsaba a kecskeméti Széktói Stadiont jelölte meg tartalék helyszínként, míg a Vasas az Újpest otthonát, a Szusza Ferenc Stadiont, így a két fővárosi együttes is ellentétes sorsolást kapott.
A sorsolás menetének ismertetésekor elhangzott, hogy ez alapsorsolás, a pontos pályaválasztói jogokról hétfőig egyezkedhetnek a csapatok, tehát a hivatalos menetrend csak a jövő hétre alakul ki. A Szusza Ferenc Stadion rekonstrukciós munkálatai valószínűleg október közepén kezdődnek el, így az Újpest például kezdeményezte a pályaválasztói jog felcserélését az őszi szezon második felére.
A hatóságokkal történt egyeztetés alapján a Ferencváros és az Újpest jellemzően nem egy időben játssza mérkőzéseit. A két ősi rivális idénybeli első derbijét a szeptember 12-i hétvégén rendezik Újpesten. A Ferencváros-MTK örökrangadó első felvonására pedig az augusztus 15-i hétvégén kerül sor.
A 2015/16-os idényben három teljes kört, azaz 33 fordulót rendeznek.
Az OTP Bank Liga 1. fordulójának párosítása:
Diósgyőri VTK–Vasas
Szombathelyi Haladás–FTC
Budapest Honvéd–Videoton FC
Puskás Akadémia–MTK Budapest
Békéscsaba–DVSC
Újpest–Paksi FC