Női kézilabda Eb – Drasztikus szabályok Norvégiában

Európa Sport
Koronavírus

Egyetlen pozitív koronavírus-teszt következtében akár két válogatottat is kizárhatnak a decemberben sorra kerülő norvég-dán közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságról.

A vártnál is drasztikusabb szabályokról a norvég TV2 számolt be. A csoportkörben, a középdöntőben, illetve a döntő hétvégén Trondheimben szereplő csapatokat – köztük a magyar válogatottat – teljesen elszigetelik majd a külvilágtól, nem találkozhatnak a családtagjaikkal, a barátaikkal, a szurkolókkal és a sajtó képviselőivel sem, vagyis csak a mérkőzések és az edzések miatt hagyhatják el a szállodájukat.

A norvég hatóságok további szigorú feltételeket is meghatároztak a december 3-tól 20-ig tartó torna kapcsán: amennyiben egy játékos tesztje pozitív eredményt hoz, azonnal karanténba küldik a csapatát, sőt azt a válogatottat is, amellyel legutóbb játszott. Vagyis egy eset miatt két együttes számára érhet véget a kontinensviadal.

Erik Langerud, a Norvég Kézilabda Szövetség főtitkára közölte, nem tehetnek mást, betartják a hatóságok szigorú irányelveit. Hozzátette, a külföldi sportvezetők közül nem mindenki érti, miért van szükség Norvégiában ilyen drasztikus szabályokra, hiszen hozzászoktak a saját rendszerükhöz.

A torna dániai mérkőzéseire legfeljebb ötszáz, a norvégiai találkozóira legfeljebb kétszáz nézőt engednek majd be.

A magyar együttes a trondheimi C csoportban december 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, majd 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A négy csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.