Rendőrség

Kábítószerdílereket fogtak el a jászberényi rendőrök

Elfogtak két dílert – egy férfit és egy nőt – a jászberényi rendőrök – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Bíróság, kalapács

Vádat emeltek egy vasúti kocsikat fosztogató szolnoki férfi ellen

A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki összesen több mint 9 millió forint értékben lopott kábeleket vonatokból.

Kultúra

Tanczer-hegedű Debrecen

Három koncert szerepel a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztivál programjában

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar három koncertet ad augusztusban a Szolnoki Szimfonikus Nyár – Parti-Túra Fesztiválon – közölte a zenekar hétfőn az MTI-vel.

Átadták az Országos Színházi Találkozó díjait Szolnokon

Az idei, Szolnokon megrendezett Országos Színházi Találkozó (OSZT) kedd esti díjátadó ünnepségén a szakmai zsűri és a szervezők elismeréseket adtak át a legkiemelkedőbb produkciók és alkotók számára – tájékoztatta az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség szerdán az MTI-t.

Száznál több program a Gitármánia Táborban Szolnokon

Tizenhárom professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész részvételével 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban a szolnoki Tiszaligeten, július 21-től 27-ig.